2010. augusztus 10.

Ecetes-mustáros saláta



Tudom, tudom, elég furcsán hangzik, hogy ecet, meg mustár. De finom:-)

Hozzávalók:
75 dkg burgonya, 20 dkg sonka, 4 tojás, 20 dkg kemény sajt, esetleg sós túró, 2-3 kanál mustár, ecet, 4-5 kanál olaj, só, egy kisebb fej saláta.

A burgonyát hámozzuk meg, majd fektessük alufóliával kibélelt tepsire, sózzuk meg, majd az alufóliába becsomagolva fél óra alatt pároljuk készre. Közben főzzük keményre a tojásokat, és vágjuk hosszú csíkokra a sonkát.
A mustárt az olajjal kavarjuk simára, majd adjuk hozzá az ecetet is. Itt a megadott mennyiségek viszonylagosak, mindenki saját ízlésének megfelelően adhat, illetve vehet el a hozzávalókból.
A kész burgonyát hagyjuk kihűlni, a tojásokat pucoljuk meg, egyet tegyünk félre a díszítéshez, a többit vágjuk kockára, ugyanígy járjunk el a túróval is. A megmosott, lecsöpögtetett salátát vágjuk kis darabokra.
Amikor a burgonya kihűlt, kavarjuk el először a mustáros öntettel, majd adjuk hozzá a többi alapanyagot is, legvégül adva hozzá a salátát. Legalább 20-25 percre tegyük hűtőbe. A kész salátát osszuk szét négy tálalóedénybe, tetejükre illesszünk egy-egy negyedbe vágott tojást, majd reszeljünk rá kevés sajtot.

0 megjegyzés: