2010. augusztus 10.

Pulykacsíkok tárkonyos mártással és nokedlivel



Én azt mondom, nyugodtan várhatunk vele vendégeket is. Jó pár évvel ezelőtt, amikor a tárkony még ismeretlen volt előttem, egy vendéglőben ettem ezt az ételt, és csak azért kértem, nem ismertem a fűszert. A rabjává váltam, azóta rendszeresen visszatérő, egyik csillagozott ételünkké vált.
Aki netalán nem ismerné, bátran készítse el, nem tartom valószínűnek, hogy csalódna benne…

Hozzávalók:
Egy pulyamell, 40 dkg liszt, 3-4 tojás, tárkony, 2 dl tejföl, 1 hagyma, 1 csapott kanálnyi liszt, só, bors.

A nokedlihez a lisztet, kiskanálnyi sót és az egész tojásokat kavarjuk el annyi langyos vízzel, hogy szaggatható masszát kapjunk. Tegyük félre pihenni, míg a hús elkészül.
A pulykamellet vágjuk keresztben hosszúkás csíkokra. Forrósítsunk zsiradékot, majd adjuk hozzá a húst. Kavargassuk fehéredésig, sóval, borssal szórjuk meg, majd lefedve hagyjuk párolódni. Ha szükséges, kanálnyi vizet tegyünk még alá. Ha megpuhult süssük zsírjára. Közben tegyünk fel vizet a nokedlinek. A kisült húsokat szedjük egy edénybe, és tartsuk melegen. A pecsenyezsírba dobjuk bele a nagyon apróra vágott hagymát, dinszteljük meg. Szórjuk rá a tárkonyt, párszor kavarjuk össze, majd azonnal töltsük hozzá a tejfölt, melyet a liszttel és 2 dl vízzel csomómentesen elkavartunk. Folyamatosan kavargassuk, nehogy csomós legyen, sózzuk. 3-4 percig lassú tűznél főzzük, majd vegyük le a tűzről.
A közben felforrt vízbe szaggassuk bele a nokedlit, amikor felforrt, feljöttek a galuskák a tetejére vegyük le. Szűrjük, csepegtessük, majd kevés finom olajjal kavarjuk el.
A tányérokra szépen helyezzük el a nokedlit, a húst, illetve a mártást.

3 megjegyzés:

Ildy írta...

Guszta, teszik!

Anikó írta...

Egyszerű és finom,én is az ilyeneket szeretem

Hajnalka írta...

És visszatérő vendég:)