![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh73vOxTh_ZJM35inoE4R9iEb22J_rDtJavuHhA1SFUGLY-1C3hj8lEZfVDWCOwj2lkTJ9miM3RoMV6Bh3kmtw_XM9PWrNPCPD5meVWGyDaYBJQ48XVVO07F6AoNVbEhVEgyBU2QwVsgCxG/s320/suti2.jpg)
Ez a süti a forró nyári napokat idézi, amikor még jólesett a hűtőből kivenni valami hűsítő finomságot. Sokszor elkészítettem, mindahányszor nagyon szívesen fogyasztottuk. Sajnos itt is csak „körülbelül” fogalmaim vannak az adagokról:(
Hozzávalók:
Egy 4 tojásos piskóta, kb. fél kg joghurt, 2-3 dl tejszínhab, tortazselatin, citrom leve és héja, ízlés szerint porcukor, fél csomag zselatinpor.
A tejszínhabot verjük keményre, forgassuk bele a joghurtba. Ha szükségét érezzük, porcukorral ízesítsük fel, nekem elég volt a tejszínhab. A zselatint készítsük el, a megadott utasítás szerint, és kicsit hagyjuk hűlni, de ne engedjük dermedni. Lassan kavarjuk hozzá a joghurthoz. Az egészet simítsuk a piskótára, majd a tetejére készítsünk zselatint. Mivel én még sosem láttam sárga színű tortazselét, sima zselatint színeztem enyhén sárgára.
Olyan is volt, hogy a piskótát kettévágtam, és megkentem baracklekvárral, majd a második lapot rátéve kentem rá a joghurtos tejszínhabot. Hűtőbe téve, jól áthűtve, nagyon finom.
5 megjegyzés:
Ej, de nagyon csinos süti lett ez kérem szépen!:)
Gyönyörű
Hajnalka,mesés!!!!!!
Jaj,köszönöm, köszönöm szépen:-)
GYÖNYÖRŰ!!!!!
FANTASZTIKUS!!!
Megjegyzés küldése