Kardinális szelet

Szüleimhez vendégek érkeztek Magyarországról, és pár szelet kardinálissal kedveskedtek nekik. Anyukám egészen elájult tőle, olyannyira, hogy másik héten „átugrottunk” a közeli vámospércsi „Kisvirág” cukrászdába, ahonnan az ismerősök is hozták a sütit. Magáról a hangulatos kis cukrászdáról, és nyálcsorgatós sütijeiről nem ejtek több szót, de a kardinálist megnéztem magamnak. Az én ízlésemnek túl édes-habos valami volt ez. Igazság szerint családom többi tagja sem rajongott érte, csak az anyukám. De hát neki is kell egy kicsit kedveskedni!

Így történt, hogy hazaérve nekiálltam kardinális recepteket gyűjteni. Azt azonnal láttam, hogy a fehér habbal nem lesz gond, de a sárga első olvasatra gyanús volt. Mégis elkészítettem, és ahogy gondoltam, a kukában landolt. A sárga tészta valami betonhoz hasonló állapotú és állagú valamihez hasonlított, egészen elvált a fehér habtól, és gyakorlatilag élvezhetetlen volt. A gyerekeim még elcsámcsogtak egy kevés tojáshabon, de nagyon hamar untig lettek vele, gondolom épp a tömény édessége miatt.
A süti azonban továbbra is piszkálta a fantáziám, így már módszeresebben kezdtem kutatni a recept után, de ezt az egyetlen verziót láttam mindenhol.
Ezért úgy döntöttem, kreatív leszek.

Nagyon jó húzás volt, a süti tökéletes lett, a gyerekeim lekvár nélkül felfalták az egyik rúd majd felét első este, másnap újra nekiestek, végül anyukámhoz már csak egy rúd ért el. Azonban annak legalább nagy sikere volt, így, úgy döntöttünk, hogy ez lesz az egyik karácsonyi sütink. Az ötlettől belelkesülve, máris karácsonyi hangulatot kerekítettem köré, míg lefotóztam az utolsó – pionír becs-szó, utolsó, megmentett szelet kardinálist.
Ahogy a képen látszik, a sárga és fehér anyag szimmetrikus elosztásával még akad némi gondom, pedig én igyekeztem! :-)
Na, nem baj, majd legközelebb…

A süti alap anyagain és mennyiségén nem változtattam, igaz, én a tojásfehérjéhez kevesebb cukrot használtam, így is jó lett, ellenben nem volt olyan émelyítően édes. A sárga masszába még beleadtam 2 kanál vizet is, hogy lehetőleg még könnyebb tésztává váljék.

Hozzávalók:

A fehér masszához:
18 dkg kristálycukor, 8 tojásfehérje, csipet só

A sárga masszához:
5 dkg cukor, 5 dkg liszt , 3 tojássárgája, 2 egész tojás, 1 csomag vanília, fél csomag sütőpor.

Töltelékhez bármilyen finom, enyhén savanykás lekvár, én barackot használtam.
Megjegyzés: külföldi oldalakon láttam, hogy tejszínhabbal töltik. Én úgy gondolom, hogy maga a süti olyan édes, hogy nem kívánja még a tejszínhabot is, de a nagyon édesszájúaknak talán ízlene.

A fehér tésztához a tojások fehérjét a csipet sóval verjük félkeményre, majd kanalanként adagoljuk hozzá a cukrot is, amíg a massza formázhatóvá válik, azaz, a kanállal kiemelt és visszaejtett hab egyben marad, megtartja formáját.

A sárga masszához a két egész tojást válasszuk szét. A tojások fehérjét verjük félkemény habbá, majd adjunk hozzá egyenként 2 kanál vizet. Ezután adagoljuk hozzá a cukrokat kanalanként. Amikor kemény, adjuk hozzá a sárgákat egyenként, ezzel is verjük szép, homogénné. A mixert félretéve, fakanállal forgassuk bele kanalanként a liszttel elkevert sütőport is.

Egy közepes tepsit „osszunk” kettőbe, sütőpapírból emelt fallal (két darab papír, középen összenyomkodva).


Egy elrontott kép - de azért látszik, mire gondolok:-)

Most jön a számomra legundibb rész, ezt még gyakorolnom kell:-)
A fehér masszát próbáljuk minél maszatmentesebb módon belenyomkodni egy, sarkánál (kb. 1,5 cm szélesen) kivágott tasakba. Ebből aztán húzzunk 3-3 csíkot a tepsibe. Mosakodjunk meg, majd ismételjük meg ugyanezt a sárga csíkkal is, úgy, hogy a fehér massza közé húzzunk belőle 2-2 csíkot. Mosakodjunk meg, ha még maradt a fehér masszás zacsiban, nyomjuk rá a sárga csíkra, ha nem, dobjuk el, vegyünk elő másikat (nincs ember, aki a már használt, ragadós zacsiba még egyszer belekényszeríti a maradék habot), töltsük, és húzzunk két csíkot a sárga masszára. Mosakodjunk meg, húzzunk sárga csíkot a két fehér közé, majd mosakodjunk meg, és mélyet sóhajtva tudatosítsuk magunkban, hogy már csak egy csík maradt hátra, az utolsó fehér, a középen szépen elterülő sárga csíkon.

A sütemény tetejét szórjuk meg finomra szitált porcukorral, majd lassú tűzön, azt hiszem én 150 fokon sütöttem, szárítsuk-süssük meg, amíg a teteje szép piroskás lesz.
Közben ragacstalanítsunk mindent magunk körül, és sűrűn pillantsunk a szépen növő finomságra a sütőben. A végén úgysem tudjuk majd eldönteni, hogy megsült-e már, vagy még hagyjuk, a fehér massza állaga miatt. Én a teteje után döntöttem, amikor a sárga massza, tulajdonképpeni piskóta már megsült, a fehér sárgás-piroskás volt, kivettem.

Amíg meleg ne piszkáljuk, ha kihűlt óvatosan fejtsük le róla a sütőpapírt, majd vágjuk ketté és töltsük meg lekvárral. Vágjuk vastagabb szeletkre, és fogyasszuk egészséggel:-)

Kicsit tényleg körülményes, de juszt is azt mondom, megéri! :-)