Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik

Erdélyi Konyhában megjelent receptek:

A népi kalendárium egyik legjelesebb ünnepe november 11-e, Márton napja, ekkora hízik meg a fiatal liba és forrik ki az új bor is. A hagyomány kimondja: „Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik!” A Márton-napi libát a népi konyhában tisztítás után kizsigerezték, kívül-belül megsózták, bedörzsölték majoránnával, majd kemencében kisütötték. A sült húsosabb részéből illet a helyi papnak is küldeni, innen ered a „püspökfalat” elnevezés is. A többi húst feldarabolták, a melléről levágták a húst, majd szemügyre vették a csontot. Ha fehér volt, fehér télre számíthattak, azaz sok hóra és kemény időre. Ha a csontot szürkés színűnek találták, sáros, piszkos télre számítottak. Ugyanígy, ha Szent Márton „fehér lovon”, azaz havazással kopogott, kemény, hosszú tél volt kilátásban, ha „szürke lovon” jött esős, ha „barna lovon”, azaz száraz időben érkezett, hómentes telet jósolt.
Manapság elfeledőben vannak nagyanyáink hiedelmei, sőt, a libahús is egyre inkább kiszorul a modern háziasszony asztaláról. Pedig ez a házőrzőnek sem utolsó háziállat igen sokféleképpen elkészíthető, a régiek ezért is tartották oly nagy becsben. A belsőségekből ludaskása, a csontos részekből leves, a melléből különféle hideg-meleg sült, a combokból pecsenye készíthető. A kövérjét, és bőrét kisütve ízletes libazsír nyerhető, amelyben akár a májat is kisüthetjük. A liba nyakát megtöltve ízletes, vendégváró, vagy ünnepi falatokat is készíthetünk, amit savanyúsággal kínálhatunk. A sültekhez hagyományos párolt káposztát, esetleg krumplit adhatunk, a libazsírt, tepertőt pedig hagymával „illik” fogyasztani.