Alább egy olyan témát érintek, amitől az én étvágym is elmenne, ha másnál olvasnám, illetve sokat gondolkodtam azon, egyáltlán megírjam-e. Tudom, hogy nem éppen gasztroblogra való téma, de mivel állítólag a népesség 90 %-a küzd időnként ínygyulladással, és nekem sikerült gyors és nagyon hatékony kezelést találnom rá, gondoltam megosztom, hátha másnak is segíthetek vele.
Tehát megkérlek kedves olvasó, csak akkor olvass tovább, ha nem vagy finnyás, illetve ha esetleg magadnak, szeretteidnek szeretnél segíteni a nagyon is kellemetlen fogínygyulladás valóban hatékony és gyors, vegyszermentes és olcsó kezelésében.
-
Sosem volt még ínygyulladásom, legalábbis olyan mértékben nem, ami ilyen komoly panaszokat okozott volna. Abban reménykedtem, hogy elmúlik, de a harmadik nap eldöntöttem, hogy felhívom a fogdokinénit, nincs mese, menni kell, pedig utálom a gyógyszereket, amit nyilván kaptam volna rá. Azaz, gondolom.
Annyira fájt már pár fogam alatt az íny, és sugárzott át a fogakra, sőt az állra is, hogy nemhogy enni, de már inni is fájdalmas volt. Piros és duzzadt volt, igazán nagyon fájt
.
Mivel még korán volt, és iszonyúan égett, vagy lázas volt nem tudom, és a hidegvíz sem segített rajta, amivel borogattam, sőt, még a csodaszerem, a svéd csepp sem, úgy gondoltam, megpróbálok az interneten keresni valami megoldást, ami legalább a lázát lehúzza kissé. Ahogy olvasgatni kezdtem, mindenhol azt találtam, hogy az oka a
nem megfelelő szájhigiénia. Az első reakcióm az volt, hogy káromkodtam. Ha valaki, akkor én aztán sikálom a fogaim, erre szükség is van, mert annak ellenére, hogy nem kávézok, nem cigizek, az utóbbi időben kissé megsárgultak.
Végül is mind olvasgattam tovább, és nem tudom honnan, de egyszerre beugrott, hogy nem is olyan régen írtam a szódabikarbónáról, mely többek között fertőtlenítő hatású is. Azelőtt pedig azt olvastam, hogy az ínyeket jól meg kell dörzsölni, hogy az ott tenyésző (Úristen!) baktériumokat eltávolítsuk.
Egy kicsit féltem nekiállni, mivel érintés nélkül is nagyon fájt, de saját tapasztalatomból mondhatom, hogy hihetetlenül hatásos volt. Igaz, fájt, de ahhoz képest amennyire önszorgalomból tette, nem is volt vészes. Jó sokáig, és alaposan kimostam, sikáltam, amennyire csak tudtam a nyelvemet is, és láss csodát, szinte azonnal megkönnyebbültem. Persze a szódabikarbónának nincs jó íze, de kit érdekelt ez akkor? Alaposan kiöblítettem a számat, és minimális időn belül sokkal jobban érezztem magam. Nemsokára a "lázasság" teljesen elmúlt, és alig valamivel később a duzzadás is lelohadt. Még háromszor sikálgattam át az ínyeket, de az utolsó alkalommal már csípett, gondolom a szódabikarbóna kikezdte az ínyeket. Az este már nyugodtan vacsoráztam, gyakorlatilag minden panasz nélkül.
Ma reggel már úgy ébredtem, minthe semmi sem történt volna. Azért pár napig még szódabikarbónával mosok fogat, illetve utána hetente egyszer alaposan átdörzsölöm majd az ínyeim, és ezt a gyerekekre is rá fogom kényszeríteni.
Mindezek tetejébe a fogaim mintha veszítettek volna valamennyit a sárgás elszíneződésükből...