2010. november 2.

Gombás rizs, savanyú mártással


Semmi különös, gyors, laktató, könnyű. Finom.

Hozzávalók:
45 dkg rizs, fél kg gomba, egy piros húsú paprika, vagy darált paprika üvegből, egy fej hagyma, kevés zsiradék, só, bors, fejenként két keményre főzött tojás, a mártáshoz 2 csapott kanál liszt, tejföl, tej, ecet, kevés tárkony.

A zsiradékot tegyük forrósodni, amikor serceg, adjuk hozzá a rizst, és kavargassuk, míg megsárgul. Öntsük fel annyi vízzel, ami négyszer ellepi, majd fedő alatt, sózva, a paprikát hozzáadva hagyjuk párolódni. A hagymát vágjuk apró kockákra, kevés zsiradékon futtassuk meg, adjuk hozzá a vágott gombát, sózzuk, majd pároljuk készre.
Közben a lisztből, tejföllel, tejjel készítsünk vékony rántást, úgy, hogy a sülő liszhez adjuk hozzá a tárkonyt is. Amikor elkészült, ízlés szerint sózzuk, majd ecettel savanyítsuk. Van, aki kevés cukrot is ad hozzá, szerintem ez fölösleges.
A kész riszt kavarjuk el a gombával, majd a tojásokat félbe, negyedbe vágva, a savanyú mártással kínáljuk.

0 megjegyzés: