A Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál, na meg a székely mellbevágás örmény módra

Egész nyáron irigykedve olvasgattam, amikor kolleganőim az EK csapatától lelkendezve meséltek a különféle helyszíneken megtartott fesztiválokról, versenyekről. Most végre eljutottam, amint írtam, épp Gyergyószárhegyre, a kedves kis településre, amiből most nem sokat láttam, de legalább készítettem egy fotót a ferences-rendi kolostorról, mert ez valahogy kimaradt tavaly…



Csodálatos hely

Úgy döntöttem, vonattal megyek, elég rég zötykölődtem már, és vonzott az a majd 8 óra, amíg semmit nem kellett csinálnom, csak ülni és bambulni. Igaz, erre Kolozsvártól esélyem se maradt, itt ugyanis csatlakozott hozzám Borsos Dalma, akivel mire az állomásból kiértünk, máris közös hangon csacsogtunk. Abba sem hagytuk Gyergyószentmiklósig, ahol Aliz várt ránk, mint azt telefonon előre jelezte, forró levessel.



Dalma kályha tetején lustuló cicát fotóz

Mit ne mondjak, mind a ketten fellelkesültünk a hír hallatán.
Kiderült, a leves nem más, mint amiről Nagyágon még csak hírből hallottam: a hagyományos örmény leves, a churutos leves székelyiesített változata. Ki ne szeretne új ízeket megismerni? Kíváncsian mertem a kanalam a levesbe, és nem nagyítok, ha azt mondom, hogy abban a pillanatban egy életre szóló élmény ért. Amikor arról hallottam, hogy egy-egy étel íze akkor bontakozik ki igazán, ha már lenyeltél belőle pár falatot, jókat vidultam az ízlelőbimbók szokatásán. Na persze… Aliz churutos levese azonban a szó szoros értelmében olyan hatással volt rám, mint egy lórúgás. Ezt az ízt, soha életemben nem kóstoltam, nem is sejtettem, hogy ilyen létezhet, agyamban az összes vészjelző azonnal jelezni kezdett! Egy erős, fűszeres levest képzeljen el, aki még sosem kóstolt churutos levest, valami nagyon idegen ízt, amit ha hosszas gondolkodás után be kellett volna azonosítanom, azt mondtam volna, hogy valamilyen savanyított tejesre emlékeztet. A meglepetéstől szólni sem tudtam, csak néztem, hol Alizra, hol Dalmára, hol meg a levesre.



Churutleves

Ismeritek azt az érzést, amikor valami annyira különleges, hogy feltétlenül utána kell járni? A második kanál már nem volt ilyen erős, kisebbet ütött, a harmadikat pedig már élveztem! A későbbiekben elmondhatom, a churutos leves egy olyan étel, amit mindenkinek ki kellene próbálnia, aki szereti a meglepő ízeket. Semmi, általam ismert ételhez sem hasonlító, melegítő étel, a hiriptől (vargánya) pedig utánozhatatlan ízt kap. Aliz hirtelen elsorolta, hogyan is készül. Az alap egy lebbencstészta leves, amihez gombát adunk, belereszelünk két churutot, végül tejfölözve kínáljuk. Akit érdekel, a churut készítéséről itt találtam ismertetőt. Churutot haza is hoztam, Gyergyószentmiklósi piacon 2, 50 baniért lehet venni ezt a zöld, kúpra hasonlító fűszert, egy adag leveshez pedig két adag szükségeltetik.



Churut

Mint megtudtam, az eredeti örmény recept ünnepi fogás – meg is állapítottuk, hogy érthető! Ehhez vékony tésztát kell nyújtani, kb. 2x2 cm-esre vágni, és mindegyikbe ici-pici, kétszer darált, ízesített húst „halmozni”, majd félbe hajtani, és újra félbe, hogy olyan legyen, mint egy kis batyu. Ezt főzik az örmények a churutlevesbe. Finom lehet…

Aznap este káposztát savanyítottunk, amiről kiderült, hogy a levél az lapi, és a savanyítás sem savanyítás, csak puhítás. Na meg, hogy csak énfelém dagad a rizs, Székelyföldön deged, ott csak a végtag dagad…
Másnap aztán megjött Zsuzsiga, akinek gyönyörű szép nevű Boróka kislánya még a mami pocakjában rugdos. Befutott Edó, aki finom ischler hozott, Jutka és az ő párja Tamás csokis-mákos sütivel, valamint Ottis, aki valamilyen kencét hozott, amiből már nem jutott időm enni. Kicsit később megjött a Corvin kiadó tulajdonosa Varga Károly és barátja, Bubu, akiből egész nap ki se fogyott a hülyeség.
Edókának közben meggyűlt a baja egy keményfejű töklámpással, a szó szoros értelmében, majd beletört még a bicskája is… De Edó nyert!



A megcsombolygatott (gyengébbek kedvéért bögyörészett – na jó, töltött) káposztával aztán elindultunk Szárhegyre. Sajnos elég hűvös volt, később az eső is megeredt. Itt kétféle káposztát főztünk, Aliz böjtös változatát, négyféle gombából! és Ottis oroszhegyi, málés töltött káposztáját. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, mind a kettő nagyon finom volt!

Közben a versenyen részt vevő csapatok is készülődtek a káposztás ételekkel, a kis téren pedig különféle rendezvények kerültek megrendezésre. Az egyiknek, bár nem tudom a nevét, de férfiemberek kisszekeret húztak maguk után, benne szurkoló fiatelemberrel, és igen hevesen rikoltoztak:-)



Aztán volt foglalkozás gyerekek részére, például töklámpás készítés. Bemutatták, hogyan kell káposztát „sózni” savanyítani szárhegyi módra de a vendégségbe érkezett hajdúhadháziak is megosztották hagyományaikat ezzel kapcsolatban, amikor elárulták, hogyan kell csombor és kapor nélkül savanyítani.

Később káposztás-motoros bemutatóra került sor, sajnos ekkor már esett, és elég hideg volt. A művelődési házban gyógy-és fűszernövényekről követhették figyelemmel Macalik Ernő előadását az érdeklődők, a vásártéren pedig lakodalmas talpalávalót húzott a Tisza Duó.



Székelyföldi szép kislányok, Gyergyószárhegyről

Végül elkészültek az ételek, és kijelenthetem, nagy élmény volt a zsűrivel végig kóstolni a versenyben résztvevő finomságokat, annál is inkább, mert igencsak szeretek mindent, ami káposztás.
Először a Komaasszonyokhoz mentünk, akik töltött káposztát készítettek, mint tőlük megtudtam, csombort a töltelékhez is adtak. Ők, a Hagyományőrző díjat kapták meg. A második étel székelykáposzta volt, amit pár nagyon lelkes férfiember, a Drinkerek főzött meg. Az ő díjuk tiszteletdíj lett.



A Drinkerek

A Hojvási csapat egyszerűen lehengerlőt alkotott, a zsűri, majd teljes létszámmal szavazott nekik első helyet. Tőlük megtudtam, hogy csomborral, kaporral készítették el a fenséges ételt, csülökkel. Nem bírom megállni, és megírom. Volt nekem valami, amit talán nem volna rossz megfontolnia ennek a nagyszerű kis csapatnak. Annak, aki olyan töltött káposztát tud főzni, hogy az valósággal elolvad a szájban; aki nagyon találóan szőlőlevélen tálalja azt; aki főzés közben paradicsomszeleteket halmoz a fövő káposztára; nos, annak kár ketchuppal díszítgetni a tökéletest!



A Hojvásiak

A Hojvásiak után a hajdúhadháziakhoz értünk, akik kedvenc káposztás ételemet, a toroskáposztát főzték meg, kétféleképpen, paprikásan, és anélkül, hajdúhadházi móra savanyított káposztából. Elfogulatlanul mondom, nagyon finom volt, mindkét változat. A hajdúhadháziakkal kapcsolatban megjegyezném a szívélyességet, ami csak úgy áradt belőlük. Kellemes hangulat várt bennünket náluk. Ritkán iszom, de itt egy idős bácsi olyan kedvesen kínált fehér borral, és bizonygatta, hogy meglátom csak milyen finom bort is hoztak magukkal, hogy elfogadtam tőle az italt. Igaza volt, tényleg nagyon jól esett, és, bár nem értek a borokhoz, de nagyon aromás és illatos volt.
Rögtön mellettük főzött Tihi és Csabika, akikről csakis elismerően tudok beszélni. Két fiatal ifjú, aki kiállt, és hidegben, esőben főzött, méghozzá egy igen különleges ízű bográcsost, fokhagymás, babos, káposztát, hússal. Másodszor ért meglepetés két nap alatt. A fokhagyma, a bab és a káposzta olyan különleges ízzé kovácsolódott össze, ami egészen új volt számomra. A fiatal fiúk a zsűritől különdíjat kaptak. Én őszintén remélem, hogy ez meghozza a kedvüket, és sokszor járnak még főzni. Ha szabad, én mindenképp bíztatnám őket erre!
A tűzoltók csapatához érve már igen megfázott a zsűri. Én is, így a tűz mellé vonulva nem hallottam az étel nevét, ami leginkább egy pörköltös, káposztás ételhez hasonlított. Ők tiszteletdíjban részesültek.
Végül, nótaszóval vártak minket a parajdiak, szép, népviseletbe öltözött lánykáival, asszonyaival. Nem volt nehéz dalra fakasztani a zsűri azon tagjait, akik ismerték a zengést. A parajdiak szép, jellegzetes korondi tányérokon kínálták a töltött káposztát, a hozzá illő káposztásfazékban. Na, ja, nekik könnyű! :-) Ők harmadik díjjal térhettek haza.



Parajdi népviseletben

Este értünk haza, az én vonatom fél 10-kor indult, bár Aliz felajánlotta, hogy jöjjünk reggel, mi Dalmával felszedelőzködtünk, és elindultunk haza. Kolozsvárig nem is volt baj, Dalma csacsogása mellett képtelenség elálmosodni. Miután ő leszállt, egy ideig még kitartottam, aztán egyszer csak arra ébredtem, hogy kiesik a kezemből a golyóstoll, amivel addig keresztrejtvényeztem… De hogy mikor aludtam el???
Mint kiderült, szerencse, hogy hazajöttem, kislányom reggel már lázasan ébredt.

Így utólag, köszönöm a lehetőséget Varga Karcsinak, az Erdélyi Konyhának, Aliznak a szíves vendéglátást (látod, Aliz, már tudom, hogy a székelyek csak utólag köszönik meg! :-).), a jó maréknyi szárított vargányát, kincsként fogom őrizni, a fokföldi ibolyát, a krumplis kenyeret, amit anyukámnak küldött kóstolóra, és az almát, ami igen jól jött, mikor igen elálmosodtam. Örültem, hogy újralát hattam a lányokat az EK-tól, és remélem, ha egy kis téli szünet után is, de azért még sokszor találkozunk majd!

Végül néhány pillanfelvétel



Dalma és a lapik



Aliz "megpuhítja" a káposztákat



Zsuzsika és Boróka:-)



Aliz nagy "kisleánya"



Edó és egy érdeklődő



Aliz és Bubu egyezkednek valamin



Ottis :-)



Jutka és Tamás, a tüzet Bubu csiholja