2010. november 23.

„Nagyon édes, nagyon habos édesség”



Mit tehet az ember lánya, ha a csemeték vasárnap délben, rögtön ebéd és mosogatás után kitalálják, hogy valami „nagyon édes és nagyon habos” finomságot ennének?
Hát szétnéz az elérhető alapanyagok között, és imádkozik, hogy találjon olyasmit, ami hamar elkészül, mert már nem igazán volna kedve sütögetni. Lássuk csak… a hűtőben van tejszín, a polcon pudingok. Oké, a töltelékhez való már megvolna. Áldja meg az Istenke azt a Pennys üzletembert, aki promócióba tette a babapiskótát nem is olyan rég, úgyhogy az előrelátó anyuka vesz is belőle mindjárt négy csomaggal, így most már akad alap is.
Nagyjából kezd összeállni a kép. Első gondolat a tiramisu, ami nálunk örök imádat tárgya, de ehhez nincs mascarpone, márpedig juszt is azzal az igazi. Szóval, ha főzök egy vaníliapudingot, felverek egy kis tejszínhabot, kávéba mártogatok egy kis babapiskótát (azért némi tiramisu fíling hadd legyen) talán kialakul valami ehető. Arra gondoltam, legalább az éhes szájak felháborodását betömöm a rögtönzött édességgel, de ennél többet értem el: újabb kedvenc született, amit azóta már újra el kellett készítenem, mi több, anyukámnak is ízlett, aki köztudottan sem nem édesszájú, sem nem tejszínhabrajongó.

A nagyon édes, nagyon habos édességhez felhasználtam:
20 dkg babapiskótát (ebből kettőt elraboltak a gyerekeim) egy adag feketekávét, körülbelül 3 dl tejszínhabot, talán kicsit többet, 2-3 kanálnyi mézet, körülbelül 1 dl tejet, cukrot a vaníliapuding elkészítéséhez + fél liter tejet, az utasításoknak megfelelően, kakaót a szóráshoz.

A pudingot elkészítettem a szokásos módon, majd hideg vízbe állítva (sürgős volt, na) lehűtöttem. Közben a tejszínhabot felvertem, végül hozzáadtam a mézet, ezzel is vertem keveset. Megfőztem a kávét. A dl tejet elkevertem a meleg kávéval, ebbe mártogattam a babapiskótát, majd a kakaóval kiszórt forma aljára szépen egymás mellé, cukros oldalával felfelé, ahogy illik, kiraktam. Tetejét is megszórtam némi kakaóval. A kihűlt pudingot némi tejszínhabbal fellazítottam, ezt rákentem a piskótára. A maradék tejszínhabot is rákentem, majd a lányom többek között az édesség tetejét is megszórta kakaóval. Az asztalról letörölgettem a kakaót, sűrű ígérgetések közepette, hogy legközelebb csakis használt újságpapír alátéttel engedek segítséget magam mellé, majd ahelyett, hogy az egész édességet kissé lehűtöttem volna, engedtem a nyomásnak, és rászabadítottam kiéhezett csibéimet.
Ezután már csak elégedetten szemléltem milyen gyorsan tűnik el a várva várt „nagyon édes, nagyon habos” finomság. Arra meg gondolni sem akartam, hogy nekem ebből nem is volna szabad ennem:-)

3 megjegyzés:

Gál Edith írta...

Na hát akkor nálam is fog elkészülni -mégpedig hamarosan- egy ilyen nagyon habos, nagyon finom édesség!!!
Mert ez nagyon-nagyon finom lehet ám!!!!!

Fagyal Hajnalka írta...

Edit, nagyon örülök,hogy tetszik:-) Azt hiszem, a méz a lényege, az ad neki különleges, finom ízt, amit a házi kinder pingui töltelékébeől lestem el:-) Akkor nagyon bejött:-)Most is:-)

Bianka írta...

mesésen néz ki