2011. január 2.

Fagyasztott hájas tészta



Már elég rég írtam a hájastészta készítéséről egy bejegyzsét, most szeretnék hozzáfűzni valamit.

Legutóbbi disznóvágáskor 3 adag hájat tettünk félre, amit általában külön lefagyasztunk, majd felhasználás előtt kiolvasztunk, és a leírásnak megfelelően elkészítünk. Idén eszembe jutott, hogy mintha valahol azt olvastam volna, hogy az előkészített hájas lefagyasztható, felhasználás előtt mindössze szobahőrmérsékleten kell hagyni felengedni.

Úgy döntöttem, kipróbálom. Egyszerre elkészítettem a 3 adag tésztát, de külön-külön gyúrtam és nyújtottam, kentem mindegyiket, egyiket a másik után. Na, ez valóban egy egész napig tartott. Az elkészült tésztát nylon zacskóba többszörösen becsomagolva lefagyasztottam.

Egy adagot kisütöttem frissen, tehát tudtam, hogy jól sikerült a tészta. Karácsonykor vettük elő a második adagot, és nagyon kíváncsian vártam, mi lesz. Először nagyon megijedtem, mert valami szürkés színt vett fel a tészta míg kiengedett, de anyukám szerint ez a liszttől van. Amikor egészen kiolvadt, rendesen kinyújtottuk, az elején talán picivel több liszt kellett alá, kockára vágtuk, majd lekvárral megtöltöttük, lekentük, és sutty a sütőbe. Igen kíváncsiak voltunk.. Nagy örömmel nyugtáztuk, hogy az elkészült sütemény ugyanolyan finom, mint a friss.

Azt hiszem, ezután így teszek majd minden alkalommal, így nem kell 3 napot végig szenvednem, csak egyet:-)

14 megjegyzés:

Edó írta...

Hajnalka,imádom!Képzeld,ma egész nap ezt ettem:) - talán mert egy darabig ezek voltak az utolsó sütemények..De nem én készítettem.Nagyon-nagyon-nagyon guszta,kedvencem.Sokat dolgozhattál vele!

4Gyerek írta...

Így igaz. Egyszer szenved vele az ember lánya, majd utána legeli az eredményt.
Hajajj, idén nincs hájas sütim, de háj sem a fagyóban (max rajtam :D )

Bianka írta...

Komolyan száz éve nem ettem, még nagymamám készítette

garlutti írta...

Hola desde ESPAÑA , te deseo un feliz año 2011 . Me quedo en tu blog y te invito al mio . Me gustan tus dulces . Saludos MARIMI

Irmi írta...

Szia,én a hájast este összeállitom, nyujtom-kenem haromszor, és reggel pedig kinyujtom, sütöm. Én ecetet használok, viszont nem darálom,ezt tőled tanultam, köszi. Amúgy nagyon guszta receptjeid vannak, imádom ezt a blogot. BÚÉK

Anikó írta...

Az én családomban is sütötték ezt a hájast mindig, szerettük, szilvalekvárral töltötték, nagyon finom. Most már nincs disznóvágás, nincs hájas süti se, a henteseknél nem lehet kapni hájat, vajon hova teszik???

Nea írta...

Imááááádom! Még drága nagyikám készített gyerekkoromban nekünk hájas süteményt valamilyen finom pikáns lekvárral töltve. Itt érzem a számban most is az ízét. Nagyon finom és guszta, jó lett róla a kép is.

mandala írta...

WAW ! A kep nagyon sok emleket hozot visza ,diszno vagas ,hajas ,mindenki ugy szorgoskodot hogy neki legyen a leg magasab,a leg tob levelu,micsoda izek !
Koszonom hogy egy pilanatig gyerek lehetem !

Hajnalka írta...

Örülök, hogy ilyen kedves emlékeket idéztem fel a hájassal :-)
Irmi, most butát kérdezek, de ugye meghagyod a pihenési időt az esteli hajtogatáskor? Vagy nem? Mert az volna az igazi! :-)

Nálunk már csak apukám kedvéért készül, akármilyen finom is:-)

Kicsit késve válaszoltam, de pár napja feladta a gépem, újra kellett telepíteni, közben a kislányom 39,9 lázzal sürgősségire került, utána meg szó sem, lehetett, hogy a gép elé kerüljek .

Irmi írta...

Hajnalka, Estetol reggelig pihen a teszta. Ket hajtogatas kozott nem pihentetem. Es kinyilik mint egy konyv. Igy is elfogyasszuk nagyon hamar.

Hajnalka írta...

Kedves Irmi, hétvégén disznyóvágás lesz, mindenképp kipróbálom a tésztát így! Nagyon megörvendeztet ez a hajtogatás, így sokkal egyszerűbb lenne az elkészítése!
Köszönöm szépen! :-)

Unknown írta...

Kedves Hajni!
Mivel fagyasztási kutakodásaim közepette rábukkantam a blogodra, örömmel konstatáltam, valahogyan csak lefagyasztható az elkészített hájas tésztám. Jó sok hájat kaptam anyukámtól (nálunk Ausztriában ez nem szokásos, hogy ezt felhasználják, mint mi otthon), ezért mindenképpen meg akartam menteni a hazai ízek élvezetére. Jó sok munkám van benne, mivel az elkészített alap hájas tésztát úgy dolgoztam fel, mint a boltban kapható kinyújtott és papírba felcsavart tészták. Ìgy talán a kiolvasztás után már nem kell a sodrással bajlódnom. Próba szerencse. Remélem nekem is olyan ízletes sütik lesznek majd belöle, mint amilyenröl te is írtál. Adél

Unknown írta...

A henteseknél meg lehet rendelni és hozzák.Én így veszem ma is a hájat.

Névtelen írta...

Bele sütik a zsírba!