2010. december 2.

Mézeskalács házikó

Kisgyerekes családok számára nyújthat száz százalékos sikerélményt egy mézeskalács házikó elkészítése, hiszen a gyerekek roppant mód élvezik, ha kezük nyomán valami szép épül, a szó szoros értelmében, pláne ha azt később meg is ehetik. Türelmet és odafigyelést igényel a házikó elkészítése, de kitartóbbak akár ajándékba is készíthetik.



Életünk első saját mézeskalács házikója. Idén templomot szeretnének a gyerekek, havas fenyőfákkal:-) (Azért tálcára raktam, mert szállítanunk kellett, szüleimnél ünnepeltünk)

A házikó tésztája kissé keményebbre készül, mint a mézeskalács figuráké, hiszen ennek meg kell tartania önmagát. Maga a tészta elkészítése, formázása és díszítése viszonylag könnyű feladat, a nehezebb vége a műveletnek a lapok összeragasztása. Ezt a műveletet forró karamellel kell elvégezni, mivel az kitűnően összetartja a lapokat, és gyorsan megköt. Ez kétség kívül a legjobb, egyben legrosszabb tulajdonsága is, mivel gyorsan szárad, tehát nem kell sokáig álldogálni mellette a lapokat tartva, míg összeragadnak, viszont a tapasztalatlanabb kéz számára hátrány, mivel nincs elég idő alaposan átgondolni a lépéseket.
A díszítést a mézeskalács figuráknál már leírt módon készítjük el, melyet pár csepp ételfestékkel színezünk meg.

A házikó tésztája

1 kg liszt, 50 dkg cukor, 20 dkg méz, 6 tojás, 1 citrom reszelt héja, 1-1 kiskanálnyi fahéj, őrölt szegfűszeg, 1 kávéskanálnyi szódabikarbóna.
Ebből az adagból egy nagy házikó készíthető el.

A mézet melegítsük fel, a cukrot kavarjuk simára a tojásokkal, majd a langyos mézzel, adjuk hozzá a többi alapanyagot is. A kidolgozott tésztát műanyag zacskóba téve másnapig tegyük hűtőbe.

A házikó elkészítése

Előkészületek: egy nekünk tetsző sablon alapján rajzoljuk fel papírra a méreteket, majd a motívumokat papírvágóval karcoljuk ki.

1 lépés. A hűtőből kivett tésztát nyújtsuk fél centiméteres vastagságra, a sablon alapján vágjuk körbe a házikó oldalait. A megmaradó tésztából virág illetve szív mintákat szaggathatunk, melyeket a ház ablaka fölé ragaszthatunk karamellel.

2 lépés. Sütőpapírra emelve pár perc alatt süssük meg a lapokat. A papírsablonon található motívumok mentén egy tűvel még melegen karcoljuk bele a kisült mézesbe a motívumokat.

3 lépés. Ha a lapok kihűltek, rajzoljuk meg a motívumokat a karcolt minták helyén, majd legalább 3 órára tegyük hűvösre a lapokat, hogy a hab jól megszáradjon. Ugyanígy járjunk el a szaggatott formákkal is: díszítsük fel szépen, majd hagyjuk száradni.

4 lépés. 10 dkg cukorból készítsünk karamellt, majd állítsuk forrásban lévő gőzfürdő felé, hogy ne dermedjen meg olyan hamar. Gyorsan és biztos kézzel kell dolgozni, vigyázva, nehogy a kezünkre cseppenjen a forró karamell, mert komoly égési sérülést is beszerezhetünk. Ha készítettünk szív vagy virágformákat, azt karamellel ragasszuk az ablakok fölé.

5 lépés. A házikó első oldalának szélét mártsuk a karamellbe, majd a hozzá illő fal szélét szorosan nyomjuk hozzá, míg összetapadnak. Ekkor fogjuk, és mártsuk a karamellbe a harmadik oldalt, majd végül a negyediket is, ezt immár mindkét szélén. Ha valahova nem jutott elég karamell, késsel, vagy kiskanállal csorgassunk a szélekre, lehetőleg belülről, hogy a karamell ne folyjék meg a ház oldalán. Ezután illesszük helyére a tetőt is. Mindezt már egy hordozható tálcán végezzük, hogy ne kelljen mozgatni később a házikót.

A tetejére csokis cukorkákat raktam, olyan M and M-s félét:-)

A házikót hűvös helyen tartsuk felhasználásig. A képen látható házikó motívuma csak ötletadó, számtalan formát, díszítési lehetőséget el lehet képzelni erre az alapra. Ha a nyers tésztát egy jól elkevert tojássárgájával megkenjük, apróra vágott csonthéjasokat, színes cukorkákat is felhelyezhetünk a tetőre, amit később majd habbal tehetünk tökéletesebbé.
Bátrabbak cukormázat is készíthetnek a tetőre, ehhez egy tojásfehérjét használunk, körülbelül 12 dkg cukorral – ennek mennyisége a tojás nagyságától változhat. A tojásfehérjét verjük fel, majd lassan kavarjuk szép fényesre a szitált porcukorral. Csorgassuk a háztetőre, majd hagyjuk megszáradni. Színes mázhoz ételfestéket használjunk.

Tipp: ha ajándékba készítjük, celofánba csomagolva illik átadni.

6 megjegyzés:

Ottis írta...

Nagyon szép kis házikó!Ha nekem több türelmem volna, de jó is volna...Szoktam készíteni mézeskalácsot, de az írókázáshoz a zacsis megoldással soha nem lesz elég vékony.Ettől függetlenül szeretjük .-)

Edó írta...

Gyönyörű Hajnalka!Mit ünnepeltetek?

Nea írta...

Csodaszép lett. Olyan, mint egy mesebeli mézeskalács-házikó. Nagyon ügyes vagy!

4Gyerek írta...

ez tényleg a meséskönyvből lépett ki

Jutka írta...

Nagyon szép, gratulálok :)

Fagyal Hajnalka írta...

Köszönöm szépen:-)
Edóka, ez a tavaly karácsonyi mézeskalács-házunk. Érdekes, hogy egy éve még kevésbé figyeltem oda arra, hogy miként fotózok le valamit:-)