2010. május 18.

Sajt, ahogy anyukám csinálja



Ez az a finom sajt, vagy talán inkább túró, amit anyukám készít. Ő ma már nem méricskéli a hozzávalókat, csak úgy összedobálja, de annak idején ő is kanalazott, még emlékszem. Én még csak egyszer próbáltam efféle finomságot előállítani, amikor kifogytunk belőle, a fiam pedig követelni kezdte, de az a valami olyan kemény lett, hogy alig bírtam elvágni…

Tehát így készül: 1 liter tejhez, egy lapos kanálnyi só és egy kanálnyi ecet jár. A tejet tegyük fel a tűzre, amikor forr, adjuk hozzá a sót, majd az ecetet, aztán lassú tűznél hagyjuk, hogy összeérjen, összecsomósodjon. Ezután ruhán keresztül csorgassuk le, majd jó szorosan kössük el, majd akasszuk fel valahova, hogy csepegjen le.

Gondolom a csomók lassú főzésénél lehet a titok, azaz, hogy meddig hagyjuk a forró lében érlelődni a sajtot, leszűrés előtt. Szerintem én túl sokáig főztem, azért lett kemény.
Természetesen az egy liter tej csak a próbálkozáshoz elég, ha már mesterré válunk, kóstolónak is kevés lesz.

Azt hiszem, ez megint egy olyan étel, amit csak sokadszor készít el jól az ember, de mindenképp megéri kísérletezni, hiszen saját megítélésem szerint sokkal finomabb, mint akármelyik bolti sós sajt/túró.
Vidéken, ahol anyukám él, a legtöbben már valami tabletta segítségével készítik. Szegény anyukám is megpróbálkozott vele, állítólag úgy egyszerűbb. Nem jött be neki, egyöntetűen leszavaztuk. Pedig később még cselezett is, elénk tette, mint a sós-ecetes változatot. Azonnal lebukott… Azóta nem próbálkozik, belenyugodott a sorsába :-)
Most más tollával ékeskedtem… de gondoltam megírom, hátha érdekel valakit:-)

4 megjegyzés:

sedith írta...

No, én is éppen így készítettem egyszer és egy gumiszerű valamim keletkezett. Azóta így nem próbáltam. Az indiaiak pl. panírnak hívják és istenítik grillezve. Próbáld egyszer ki így. Mármint grillezve.

Lehet, hoyg én is túl sokat főztem, én azt hittem, hoyg túl sok ecetet használtam hozzá. De így nem inkább olyan ordaszerű az íze? Savanykásabb, mégis, mint a túró?

Én a múltkor mondattam el Édesanyámmal, hogyan szokta készíteni régebb a házi sajtot, de ő azt a fajtát, amit a bács is készít. Elmondta és egyszer el akarom készíeni, de ahhoz sok tej kellene, én meg épp lemondtam heti két literrel, mert már kezdett sok lenni. Ő anno még a borjú- vagy báránygyomorból (amíg csupán tejet evett az állat) kinyert oltóanyaggal dolgozott, de amikor elmondta az eljárást, ő is említette, hoyg most már gyógyszertárban is lehet venni. Szerintem a Calciu Lactic lehet a tabletta, egyszer valaki mondta nekem, hogy azzal alvasztja a tejet. Én is kipróbáltam, de nekem nem aludt meg. Igaz, ennek kell egy kis idő és én azonnal vártam. :)

Fagyal Hajnalka írta...

Azzal a tablettával, amivel falun készítik, ha jól tudom, ez szinte azonnal összecsomósodik.

Nos, hát eleinte volt ez a túró sós is, meg ecetes is, néha meg egészen sótlan, ecettelen, egyszer keményebb, mintha morzsálódott volna, másszor meg egészen lágy... ezért jegyeztem meg, hogy anyukám ma már nem méricskél, és valószínűleg saját tapasztalatából készíti olyan hihetetlen finomra.

Mit gondolsz, a friss túró kibír egy utat Déváig a hűtőtáskában?
Nagyon szívesen megmutatnám milyen, talán még grillezhetnénk is belőle. Ez sosem jutott volna eszembe, de valószínűleg finom lehet...

Az a sajt, ami most anyukám kezéből kikerül, nem is sós, nem is ecetes, valami hihetetlenül finom harmónia. Paradicsommal pedig egyszerűen mennyei...

Ha gondolod, megkérdezhetem milyen tablettát használnak, de én az első variáció elkötelezett híve vagyok. Szerintem összehasonlíthatatlan:-)

Jó éjszakát neked! :-)

sedith írta...

Naná, hogy kibírja!!!:D:D:D Hiszen csak fél napról van szó kb., azt is hűtőtáskában tenné meg!;)

Hajnalka, de az a sajt, amit oltóval (mert édesanyám így hívta) készítenek, az teljesen más. Olyat árulnak a piacon , az nyúlik, ha megolvad, szóval az az, amiből mi pl. télire túrót gyúrunk be és fagyasztóban tároljuk.

Fagyal Hajnalka írta...

Nos, fogalmam sincs, hogy ez nyúlik-e:-)

De kipróbálom!:-)
És akkor hozok túrót is a találkozóra:-) Na, most már izgulhatok,hogy ízledjen! :-))