2010. május 5.

Estike



Van úgy, hogy az ember csokis-csokira vágyik. Nálunk a tömör csoki nem annyira jön be, inkább a csokis sütikre szoktunk ráesni. Ilyenkor, hét közepén, amikor süteményezéshez nincs kedve az embernek, de nyaggatják a kölkök, jön jól az Estike, ami kb. fél óra alatt kész is van.

6 tojásból kavarjunk piskótát, ezt osszuk két részre. Az egyikbe jó fél maréknyi darabokra vágott dióbelet, és egy nagy kanál kakaót kavartam, a másikat pedig, miután a tepsibe belesimítottam megszórtam meggyel.
Amíg sül, egy csokis pudingból, 3 dl tejből, 6 kanál cukorból és 2 nagykanál lisztből sűrű krémet főztem, ezt hideg vízbe állítva kihűtöttem, majd elkavartam egy kocka puha vajjal.
Összeállítottam, majd tetejét kakaóporral megszórtam.
Testes sütemény, nem érdemes belőle sokat csinálni.
Akinek nem elég édes a krém, az porcukorral utána ízesíthet.

0 megjegyzés: