2010. április 30.

Krumplis tésztában sült virsli




Hozzávalók:
50 dkg burgonya
20 dkg liszt, ez a liszt minőségétől függően változhat
Fél kg virsli
Só, bors, olaj a sütéshez
Savanyúság, vagy bármilyen friss saláta

A krumplit hámozzuk meg, főzzük puhára, még melegen törjük át, majd hagyjuk egészen kihűlni. Fontos, hogy ne maradjanak benne nagyobb darabok, szép sima tört krumplit kapjunk.
Közben a virsliket mossuk meg, papírtörölközővel itassuk fel róluk a vizet, majd felezzük meg őket.
A kihűlt krumplihoz adjuk hozzá a lisztet, nyújtódeszkán gyúrjuk jól össze. Egy könnyen nyújtható, dolgozható tésztát kell kapnunk. A tésztát nyújtsuk ki, vágjuk tenyérnyi kockákra. Helyezzünk rájuk egy-egy virsli darabkát, majd bugyoláljuk be a tésztába. A tenyerünk között sodorva igazítsuk bele a tésztába, vigyázzunk, mindenhol érje a tészta, különben sülés közben felreped.
Forrósítsuk fel az olajat, majd közepes tűznél süssük szép pirosra. Ha gyenge tűznél sütjük, a tészta megszívja magát olajjal, ha túl erősnél, megég, mielőtt átsülne.
A megsült tésztás virsliket szedjük papírtörlőre, hogy lecsepegjenek, próbáljuk úgy intézni, hogy forrón tálaljuk, mert akkor az igazi.
Apró savanyú káposztával, savanyúsággal finom téli étel, de mivel örök kedvenccé válhat a konyhában nyáron friss zöld salátával is igen ízletes.
Tipp: A kiformázott tésztákat tojásba, morzsába forgatva is süthetjük.

0 megjegyzés: