Májusi számvetés

Az érces hangú, de bársonyos szívű rock-fenegyerek, oly régóta hirdeti, hogy úgy egészséges, ha „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás”… és el kell hinnünk neki, mert a szlogen üzenetéért vér folyt egykor. Igaz, akkor még „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” volt a szöveg, de a Beatrice frontembere egészen biztosan tudta, hogy ettől egy-két vidám cimborának összeakadna a nyelve, rekreációs tevékenységűzésük közben egy arra alkalmas kocsmában.  

Parázson sült sörös csirke, ha már unjuk a "miccset"...

Az említett cimborák talán még nem is informálódtak a fülbemászó refrén hátteréről. Pedig hosszú évekre visszavezethető, és igen elgondolkodtató az eredetijének története. 1817-ben kezdődött, amikor egy Robert Owen nevű gyártulajdonos, a brit ipari forradalom idején megfogalmazott egy követelést, melyben a munkások az embertelen munkafeltételek ellen tiltakoztak. Ebben esett szó először az addigi tizenhat órás munkaidő lecsökkentéséről. A többi gyártulajdonos nem volt ilyen megértő, így a hangadókat kitették a gyárakból, és senki nem adott nekik munkát. Hatékony elfojtása az indulatoknak. 

Alig harminc év kellett hozzá, hogy végül is változzon valami, és 1847-től a nők és a gyerekek munkaidejét lecsökkentsék tíz órára. Az emberek féltették a munkájukat, nem nagyon mertek hát elégedetlenkedni. Eltelt újabb néhány év, mire a sok hallgatás végre kipukkadt. 1856 április 21-én a ausztráliai kőművesek és építőipari munkások úgy döntöttek, hogy sztrájkba kezdenek Melbourne városában.  Példájukat ismét csak évtizedek múlva merték követni, immár Chicagóban, 1886. május 1-én. A tüntetés ismét a munkaórák lecsökkentéséért folyt, embervérrel együtt. A párizsiak már szakszervezetbe rendeződve, a chicagói eseményekre emlékezve, 1890. május 1-én követték a példát. Végül 1891-ben, a május 1-et a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepe” névvel illették meg. De még mindig nem volt általánosan elfogadott a nyolcórás munkaidő. Ezért 1904-ben, Amszterdamban mondták ki, hogy az érte folytatott harc érdekében, a világ országaiban, minden május 1-e legyen sztrájk, azaz munkaszüneti nap.

Ennyit igazán illene tudnia ennek a két komisz cimborának, hiszen ők is jó munkás emberek. Igaz, néha kicsit az ő idejük is túlnyúlik a nyolc órán. Talán nem is néha, és nem is kicsit. Abban pedig még a kocsmáros is igazat ad nekik, hogy az a kis pénzecske, amit adnak semmire sem elég. „Na, de ha csak fizetgetnek, akkor csak dolgozgatunk”- vidul fel az egyik férfi. A másik egyetérthet vele, mert helyeslően bólogat. A kocsmáros, miközben a poharakat törölgeti, bizonyítandó egyrészt saját műveltségét, másrészt azt a tényt, hogy a kocsma igenis művelődésileg fontos hely, dörmögő hangon szól oda a gondolataiba mélyedt cimboráknak: „Dolgozni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen.” Senki nem vitatkozik vele, így nem derül ki, hogy kijelentésével egyetértését fejezte-e ki az imént elhangzottak miatt, vagy az elvégzett munka iránti igényes hozzáállásra akarta-e felhívni a figyelmet. Az pedig külön szerencse, hogy nem ismeri a József Attila vers első részét, ami így hangzik: „Ne légy szeles./ Bár a munkádon más keres...” Félő, hogy ez a megállapítás még felzaklatta volna e két jóember kedélyét, mert az efféle kijelentések mindig felbolygatják az ember idegszálait. De a cimborák most békülékenyek, mivel ezen a napon magukat ünneplik. Lassan már készülődnek is, hiszen a népkertben majális van. 

Az ember a majálisokról azt hinné, hogy úri szórakozás volt szebb időkben, de nem, a majális a munkás ember kiérdemelt társadalmi összejövetele. Amire szükség is van, mert létezik egy nap, egyetlen egy az évben, amikor a munkás ember úgy érzi, megérdemelten pihenhet. Persze, csak ha van rá ideje, hiszen itt a jó idő, takarítani kell a kerteket, művelni a földeket, van munka elég. Egy szabad napon pedig, ha elég korán kel az ember, nagyon sokat lehet dolgozni. Legfeljebb majd este kimegy a koncertre, megiszik egy sört, elfogyaszt pár miccset, és beszélget egy kicsit a kollegákkal. Munka közben erre úgysincs idő. Sajnos legtöbbször épp a munka a téma, és izgalmas matematikai számításokra ragadtatjuk magunkat, melynek eredményeképp leszögezzük, hogy a ráfordított munka, sosem egyenesen arányos a bérezéssel. Na meg arra is, hogy ezért kár volt számolni, ezt már úgyis tudtuk.

A tömegben nem látni már, merre jár két kocsmai cimboránk. A koncertnek is vége lassan. Elindulunk hazafelé, hogy felkészüljünk a holnapi munkanapra. Mert jó is ez a szórakozás, de ebből nem élünk meg. „Aki nem dolgozik, az ne is egyék”- mondja a Biblia. A baj az, hogy aki dolgozik sem mindig azt eszik, amit szeretne. Legtöbbször megetetik. Na, de egyszer hátha jobb lesz. Talán a gyerekeinknek…

Lefekvéshez készülődve aztán még fejben összeszámoljuk mennyi pénzünk is marad a számlák kifizetése után, és hogy futja-e új cipőre a gyereknek a szétfocizott helyébe. No, majd csak megspóroljuk azt is. De most már igazán aludjunk, mert itt a reggel, és részt kell vállalnunk „az ipar és a gazdaság fejlődésében”, ahogy illik. Jó munkás emberként.