Április bolondja

Honnan tudjuk, hogy bolondok napja van? A munkába beérve csak úgy nyúlunk kilincshez, ha előtte megbizonyosodunk róla, hogy nincs fogkrémmel, cipőpasztával bekenve. Mielőtt a székre leülünk, belesünk a székpárna alá, nem-e helyezett valaki alá pukipárnát… A kávéba először a kisujjunkat lógatjuk, majd megízleljük, nem-e kavart bele egy vicces kedvű kollega vagy kollegina citromsót…

Az április tréfálkozásnak régi időkre visszavezethető hagyománya van. Az egyik első, szándékos ugratás XIV. Lajos francia király udvarában történt. A király fia, Toulouse grófja, egy márki ruháját varratta össze éjjel. A reggel öltözködni óhajtó nemes aztán ijedten látta, hogy nem mennek rá a ruhái. A beavatottak nem bírtak szörnyülködni, né, hogy megpuffadt a márki! A rémült urat az orvos is megvizsgálta, aki később receptet írt a márki számára, melyen ez állt: „végy egy ollót és vágd fel a mellényed”.

A magyar néphagyománynak is megvannak a maga kis tréfái. Szokás volt ezeken a napokon ártatlan ifjúkat a boltba szalasztani szúnyogzsírért, libatejért, trombitahúrért, vagy esernyőmagért.

Egy 1864-es program szamárkiállításra invitálta a kedves érdeklődőket, akik a helyszínen megjelenve egyre türelmetlenebbül várták az állatok megjelenését, egészen addig, míg végül valaki bekiáltotta a híres „április elsejét”, ráébresztve az embereket arra, hogy gyakorlatilag ők lettek kiállítva.

Az áprilisi tréfa tulajdonképpen legitimizált káröröm, amikor az emberek szívesen nevetnek azon, ha bolondot csinálnak a másikból. Nincs is ezzel baj, addig, amíg a viccelődés nem csap át személyeskedésbe, nem az esetleges hátrányos helyzetűek ellen fordul, és nem durvul személyi, illetve anyagi javakban történő kárba, tulajdonképpen bármi megengedett.

Tréfálkozások nagyobb közösségekben ugyanúgy megesnek, mint kisebb csoportokban. Sőt, minél több ember bolondítható egyszerre, annál ütősebb az eredmény. Nagyszerű példa erre az ukrán sajtót bejáró eset, melyben a képviselők elhintették egymás között a hírt: ma soron kívüli juttatást osztanak. A honatyák szép lassanként tünedeztek el a teremből, azért, hogy nem sokkal később rezzenéstelen arccal térjenek vissza, és foglalják el a helyüket. Azonban most már ők is tovább adták a jó hírt, hogy ne csak ők, de a szomszédos párt képviselői is osztozzanak az örömben.

1980-ban futótűzként terjedt a hír Londonban, hogy a Big Ben óráját digitálisra cserélik. A felháborodott lakosság tiltakozó levelekkel tüntetett az ötlet ellen…

Azt, hogy honnan is ered az áprilisi tréfálkozás hagyománya ma már nehéz kikutatni. Egyes vélemények szerint ősi, kelta, áprilisi bolondozások öröksége. Mások úgy gondolják, hogy francia eredetű, ahol a régi naptár szerint ezen a napon ünnepelték az újévet. IX. Károly király 1564-ben rendeletet hozott, mely január 1.-re tette át az újévet, vele együtt az újévi ajándékozás szokását is. A nép körében még sokáig megmaradt a figyelmességek küldözgetése, majd a hamis újév ünneplésére hamis ajándékokat, azaz tréfákat kezdtek ajándékozni egymásnak.

A média megjelenésével óriási lehetőség nyílt a tömegek megviccelésére. Az első, egyben leghíresebb április 1.-i tréfára 1957-ben a BBC Panoráma című hírmagazinjában került sor. A műsor a svájci spagetti-szüretről szólt, melyben bemutatásra került egy kisfilm, melyen a svájci parasztok spagettit szüreteltek a fákról. A filmben a jó termést hirdették, amely többek között a borzalmasan kártékony spagettizsizsik visszaszorításának volt köszönhető. Az április tréfa olyan jól sikerült, hogy az adás alatt rengeteg telefonáló érdeklődött, többek között arról, hogyan lehet, hogy az összes spagetti egyforma vastag és hosszú, illetve hogyan tehetnének szert saját spagettifára. Az első kérdésre a válasz az volt, hogy az eredmény hosszas nemesítés eredménye, míg a második esetben azt tanácsolták az érdeklődőknek, hogy helyezzenek egy szál spagettit egy doboz paradicsomszószba, és nincs is más dolguk, mint várni. Nyilván arra, hogy a spagetti gyökeret verjen.

Pár évvel később, Svájcban is megtörtént egy mai napig hírhedt eset. 1962-ben még csak egy televíziós csatorna működött az országban, mely fekete-fehérben sugárzott. Bolondok napján egy Kjell Stensson nevű technikus bejelentette a tévében, hogy egy új technológiának köszönhetően, lehetőség nyílt a színes adás vételére. Ehhez semmi másra nincs szükség, csak egy nylon harisnyára, amit a televízió képernyőjére kell húzni. Állítólag több százezer tévénézőt kapott el a hév, és tépte szét az asszony harisnyáját.

Semmiképp sem maradhat ki a sorból az a telefontársaság sem, amely pár évtizeddel ezelőtt felkérte ügyfeleit, hogy április 1-én húzzanak műanyag zacskót a készülékekre, mert vonaltisztogatást óhajtanak tartani, és nem szeretnék, hogy a kagylón keresztül távozó nagy mennyiségű por bepiszkítaná a lakásokat.

Ezen a bolond napon se feledjük Karinthy Frigyes híres mondatát: „humorban nem ismerek tréfát”, és ne mások kárára, hanem egymás örömére, a vicc, a nevetés kedvéért tréfálkozzunk, és ne egymáson, hanem együtt nevessünk!