Az érces hangú, de bársonyos szívű rock-fenegyerek, oly
régóta hirdeti, hogy úgy egészséges, ha „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés,
nyolc óra szórakozás”… és el kell hinnünk neki, mert a szlogen üzenetéért vér
folyt egykor. Igaz, akkor még „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra
pihenés” volt a szöveg, de a Beatrice frontembere egészen biztosan tudta, hogy ettől
egy-két vidám cimborának összeakadna a nyelve, rekreációs tevékenységűzésük
közben egy arra alkalmas kocsmában.
Parázson sült sörös csirke, ha már unjuk a "miccset"... |
Az említett cimborák talán még nem is informálódtak a
fülbemászó refrén hátteréről. Pedig hosszú évekre visszavezethető, és igen
elgondolkodtató az eredetijének története. 1817-ben kezdődött, amikor egy
Robert Owen nevű gyártulajdonos, a brit ipari forradalom idején megfogalmazott
egy követelést, melyben a munkások az embertelen munkafeltételek ellen
tiltakoztak. Ebben esett szó először az addigi tizenhat órás munkaidő
lecsökkentéséről. A többi gyártulajdonos nem volt ilyen megértő, így a
hangadókat kitették a gyárakból, és senki nem adott nekik munkát. Hatékony
elfojtása az indulatoknak.
Alig harminc év kellett hozzá, hogy végül is
változzon valami, és 1847-től a nők és a gyerekek munkaidejét lecsökkentsék tíz
órára. Az emberek féltették a munkájukat, nem nagyon mertek hát
elégedetlenkedni. Eltelt újabb néhány év, mire a sok hallgatás végre kipukkadt.
1856 április 21-én a ausztráliai kőművesek és építőipari munkások úgy
döntöttek, hogy sztrájkba kezdenek Melbourne városában. Példájukat ismét csak évtizedek múlva merték
követni, immár Chicagóban, 1886. május 1-én. A tüntetés ismét a munkaórák
lecsökkentéséért folyt, embervérrel együtt. A párizsiak már szakszervezetbe
rendeződve, a chicagói eseményekre emlékezve, 1890. május 1-én követték a
példát. Végül 1891-ben, a május 1-et a „munkásosztály nemzetközi összefogásának
harcos ünnepe” névvel illették meg. De még mindig nem volt általánosan
elfogadott a nyolcórás munkaidő. Ezért 1904-ben, Amszterdamban mondták ki, hogy
az érte folytatott harc érdekében, a világ országaiban, minden május 1-e legyen
sztrájk, azaz munkaszüneti nap.
Ennyit igazán illene tudnia ennek a két komisz
cimborának, hiszen ők is jó munkás emberek. Igaz, néha kicsit az ő idejük is
túlnyúlik a nyolc órán. Talán nem is néha, és nem is kicsit. Abban pedig még a
kocsmáros is igazat ad nekik, hogy az a kis pénzecske, amit adnak semmire sem
elég. „Na, de ha csak fizetgetnek, akkor csak dolgozgatunk”- vidul fel az egyik
férfi. A másik egyetérthet vele, mert helyeslően bólogat. A kocsmáros, miközben
a poharakat törölgeti, bizonyítandó egyrészt saját műveltségét, másrészt azt a
tényt, hogy a kocsma igenis művelődésileg fontos hely, dörmögő hangon szól oda
a gondolataiba mélyedt cimboráknak: „Dolgozni csak pontosan és szépen, ahogy a
csillag megy az égen.” Senki nem vitatkozik vele, így nem derül ki, hogy kijelentésével
egyetértését fejezte-e ki az imént elhangzottak miatt, vagy az elvégzett munka
iránti igényes hozzáállásra akarta-e felhívni a figyelmet. Az pedig külön szerencse,
hogy nem ismeri a József Attila vers első részét, ami így hangzik: „Ne légy
szeles./ Bár a munkádon más keres...” Félő, hogy ez a megállapítás még
felzaklatta volna e két jóember kedélyét, mert az efféle kijelentések mindig
felbolygatják az ember idegszálait. De a cimborák most békülékenyek, mivel ezen
a napon magukat ünneplik. Lassan már készülődnek is, hiszen a népkertben majális
van.
Az ember a majálisokról azt hinné, hogy úri szórakozás volt szebb időkben,
de nem, a majális a munkás ember kiérdemelt társadalmi összejövetele. Amire
szükség is van, mert létezik egy nap, egyetlen egy az évben, amikor a munkás
ember úgy érzi, megérdemelten pihenhet. Persze, csak ha van rá ideje, hiszen
itt a jó idő, takarítani kell a kerteket, művelni a földeket, van munka elég. Egy
szabad napon pedig, ha elég korán kel az ember, nagyon sokat lehet dolgozni.
Legfeljebb majd este kimegy a koncertre, megiszik egy sört, elfogyaszt pár
miccset, és beszélget egy kicsit a kollegákkal. Munka közben erre úgysincs idő.
Sajnos legtöbbször épp a munka a téma, és izgalmas matematikai számításokra
ragadtatjuk magunkat, melynek eredményeképp leszögezzük, hogy a ráfordított
munka, sosem egyenesen arányos a bérezéssel. Na meg arra is, hogy ezért kár
volt számolni, ezt már úgyis tudtuk.
A tömegben nem látni már, merre jár két kocsmai cimboránk.
A koncertnek is vége lassan. Elindulunk hazafelé, hogy felkészüljünk a holnapi
munkanapra. Mert jó is ez a szórakozás, de ebből nem élünk meg. „Aki nem
dolgozik, az ne is egyék”- mondja a Biblia. A baj az, hogy aki dolgozik sem
mindig azt eszik, amit szeretne. Legtöbbször megetetik. Na, de egyszer hátha
jobb lesz. Talán a gyerekeinknek…
Lefekvéshez készülődve aztán még fejben összeszámoljuk
mennyi pénzünk is marad a számlák kifizetése után, és hogy futja-e új cipőre a
gyereknek a szétfocizott helyébe. No, majd csak megspóroljuk azt is. De most
már igazán aludjunk, mert itt a reggel, és részt kell vállalnunk „az ipar és a
gazdaság fejlődésében”, ahogy illik. Jó munkás emberként.
1 megjegyzés:
:))))))))
Bevallom, nem ismertem a történetet ennyire kereken, legalábbis a május 1-je előzményeit illetően...
Jó volt olvasni...
Megjegyzés küldése