2011. április 7.

Habcsóktorta


Az alábbi torta igen tömény, az igaz. Ellenben finom és különleges.

Hozzávalók:
Az alaphoz: 4 tojás fehérje, körülbelül 1 bögrényi cukor, 1 vaníliás cukor.
A töltelékhez: 4 tojás sárgája, 30 dkg étkezési csokoládé, 1,5 dl tej, 1 dl tejszín, csipet só.

Elkészítése:
A tojások fehérjét verjük félkeményre, majd kanalanként adagoljuk hozzá a cukrokat. Akkor jó, ha egy tömény masszát kapunk. A felhasznált cukor mennyisége függ a tojások nagyságától is. Egy kikent, papírral kibélelt közepes nagyságú, kerek tortaformába, egyenletesen kenjük el a masszát, melyből előzőleg keveset félretettünk. Ebből egy csillagcsöves kinyomóval nyomjunk 11 habcsók-rózsát a massza tetejére, majd a szélen húzzunk körbe egy vastagabb csíkot. Közepesen meleg sütőbe tolva süssük kb. 10 percig, míg a tetején a habcsók megszilárdul. Ekkor egy sütőpapírral vigyázva takarjuk le, különben mire a közepe megsül, a teteje csúnyán elszíneződik. 30-40 perc alatt megsül, akkor jó, ha a beleszúrt fogvájó tiszta marad. A formában hagyjuk kihűlni.
A krémhez az apróra vágott csokit a tejjel, a sóval tegyük fel a tűzre. Amikor szépen elolvadt a csokoládé a felvert tojásokat lassanként adjuk hozzá, állandóan kavargatva, míg megsűrűsödik. Hagyjuk kihűlni. A felvert tejszínhabot forgassuk bele.
A kihűlt lapról egy éles kés segítségével feszegessük fel a habcsókrózsákat, majd kenjük meg a csokoládés krémmel úgy, hogy a szélek minél kevésbé sérüljenek. A krém tetejére illesszük vissza a rózsákat. Legalább 4-5 órát hagyjuk hűtőben érni, ezalatt a krém megkeményedik, és szépen szeletelhetővé válik.

11 megjegyzés:

Borga írta...

Hú,én sajnos imádom az ilyen tömény édességeket!Még így este 11 óra tájékán is:)))

Éva írta...

Ez valóban jó tömény lehet, de biztos nagyon finom!

Gál Edith írta...

Ezt én szivesen megkóstolnám...:)
Sőt... a család sem hagyná megromlani, akármilyen tömény :))

4Gyerek írta...

anyám....borogass!

Jutka írta...

Játékra hívlak, nézz be hozzám!

zsuzsiga írta...

En mindig is odzkodtam a tojsafeherjes alapu sutiktol, de ezt megprobalnam elkesziteni. Nagyon gusztusos, foleg az a csokikrem:D.
S ezuttal jatekra is meghivlak, nalam megtalalod a rola szolo bejegyzest. Puszi

Ottis írta...

Hajnalka, kellemes ünnepet kívánok neked!

Cakeni írta...

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok:)

Éva írta...

Nézz be hozzám kérlek: Húsvéti nyuszi hozta díj!

4Gyerek írta...

Boldog nyuszit!

Fagyal Hajnalka írta...

Jaj, nagyon restellem, de csak most néztem be magamhoz, és most látom, hogy nagyon kedvesek voltatok, és írtatok!

Ne haragudjatok, hogy csak most nézek utána a játéknak!

Mindenkinek köszönöm szépen, és még egyszer bocsánatot kérek:-(