2010. május 17.

Acquacotta – Paradicsom-paprika leves

Ezzel a levessel úgy voltam, hogy az akarat volt, hogy valami olaszos levest kell készíteni. Találtam többfélét, minestronét, ami ugye egy sima zöldségleves cukkinivel (aztat meg nem nagyon szeretem), aztán voltak tésztás, nagyon sűrű levesek, azokat megint hanyagolnám, a leves, az legyen lé, azaz lev-es. Sokáig szemeztem ezzel a paradicsomos-paprikás levessel, próbáltam elképzelni, milyen is lehet, de mivel nem ment, úgy döntöttem, elkészítem.
Végül is, egyszer élünk.
A végeredmény, egy selymes, könnyű, ízletes leves lett. Leginkább úgy mesélhetnék róla, hogy hasonlít egy bő lére eresztett lecsóhoz, rizs nélkül...
Két változatban készíthető, nekem a sajtos-tojásos keverék nélküli jött be jobban. A gyerekeknek a sajtos.
Az íze mindenképp meglepetés volt, egy teljesen új élmény, hadd engedtessék meg nekem, hogy mégis azt mondjam, hogy azzal együtt, hogy felvettem a menüre, a tárkonyos húsgombócot, és az erdélyi csorbát azért nem üti. De még így is élmezőnybe került, egyből a harmadik helyre!

Hozzávalók: 1kg paradicsom, télen 2-2,5 dl paradicsomlé, 2 nagyobb hagyma, 1 zöld és 1 piros paprika, 1 szál zeller, 4 tojás, 4 kanál kemény sajt, pirítós kenyér, só, bors, levészsiradék.

A hagymát vágjuk apró kockára, futtassuk meg a zsiradékon. Adjuk hozzá a kockára vágott, magházától megtisztított paprikát, kis ideig együtt dinszteljük. Ekkor kavarjuk hozzá a csíkokra vágott zellert, kavarjuk el, és adjuk hozzá a kis kockákra vágott paradicsomot is. Kavarjuk alaposan össze, majd a legkisebb láng fölött, lefedve hagyjuk együtt párolódni. Ekkor töltsük hozzá a vizet, sózzuk, borsozzuk és továbbra is lassú tűz fölött pároljuk, míg minden hozzávaló puhára fő.
Innentől kétféleképpen készíthető. Ebben az állapotában is nagyon ízletes, üdítő, de hozzáadhatjuk a tojásokat és a sajtot is. Ehhez, a tojásokat verjük fel alaposan, adjuk hozzá a sajtot, majd miután a levest már levettük a tűzről, azonnal kavarjuk bele a tojásos keveréket.
Pirítós kenyérrel kínáljuk.

2 megjegyzés:

ildikebak írta...

Ez nem semmi, na hétvégén én is ki próbálom :-) Jól nézet ki a tálalás :-)Pusza Ildi(Bp)

Hajnalka írta...

Szióka!
Nahát, hol futunk össze? :))
Remélem ízleni fog!
:-)