2010. szeptember 1.

Cseresznye és meggykompót



Az egészséges gyümölcsszemeket kétszer mossuk meg, majd rakjuk az üvegekbe, enyhén megnyomkodva, óvatosan, hogy szét ne repedjenek. Mi elég édesen szeretjük, ezért egy 4 dl-es üveg meggyhez 3-4 kanál, az édes cseresznyéhez 2-3 kanál cukrot teszünk. Ez természetesen ízlés dolga. A cukor tetejére tegyünk késhegynyi befőzőport, majd hideg vízzel, óvatosan csorgassuk a cukrot, míg az egész lefolyik, és az üveg megtelik. Fontos, hogy a cukor mind kerüljön víz alá, és ne maradjon az üveg szélén. Ezután zárjuk le az üvegeket, majd dunsztoljuk ki a befőtteket. A dunsztos edényben hagyjuk kihűlni.

Egy másik módszer a cukorszirupos eltevés. Ehhez vagy egy kis tapasztalat szükséges, vagy egy kis plussz munka. A cukorsziruphoz való vizet vagy hasra ütésből megsaccoljuk, vagy, ha másképp nem megy, kiszámoljuk. Ehhez, rakjuk a gyümölcsöt az üvegekbe, majd töltsük fel vízzel. Mérjük meg körülbelül mennyi víz megy alá, majd szorozzuk meg annyival, amennyi üveg gyümölcsünk van. A kellő mennyiségű vizet öntsük egy nagy edénybe, majd ízlés szerint édesítve főzzünk belőle cukorszirupot. Ekkor adjuk hozzá a gyümölcsöt, és óvatosan kavargassuk, míg a színe megváltozik. Vigyázzunk, nagyon könnyen repednek a szemek. Ezután a gyümölcsöt azonnal rakjuk üvegekbe, a megmaradó szirupba kavarjunk 4 dl-erenként egy késhegynyi befőzport, majd forraljuk fel. Azonnal töltsük fel a gyümölcsöket, az üvegeket zárjuk le, majd rakjuk jó vastag szárazdunsztba.

0 megjegyzés: