2010. május 19.

Édes krumplival töltött béles



Lám, egyik nagy-nagy kedvencem, amit csak nagyon ritkán készítek, nem is tudom miért. Ez is egy gyerekkori íz, bár én másképp készítem, mint mamám és anyukám. Ők sokkal vastagabb tészta közé halmozták a krumplit, én egész vékonyra nyújtom, így egy számomra izgalmas végeredmény születik: fánk ízű, roppanós tésztába töltött, krémes, édes burgonya.

A tészta sima fánktészta, azzal a kivétellel, hogy sok tejföllel készítem. Amíg a tészta kel, sárga krumplit főzök, majd leszűröm, forrón áttöröm, cukorral, csipet sóval krémesre keverem, kihűtöm.

A jól megkelt tésztát kb. öklömnyi darabokra vágom, és vékonyra nyújtom. Olyan egy-két centiméternyi vastagságban rákenem a krumplit, úgy, hogy a széleken ujjnyi vastagságban üresen hagyom. Kinyújtok egy újabb adag tésztát, ezt ráfektetetem a krumplira, majd a széleket visszahajtogatom, és villával lenyomkodom. Körülbelül 15-20 percig pihenni hagyom, ezután egy nagy lábasban (ezt a bélest tekintélyes méretben illik sütni, aztán szeletelni kell, mint a pizzát) bő olajban kisütöm. Elsőre egy kicsit nehéz lehet az olajba való belemanőverezés, de egy gyakorlottabb házitündérnek nem okoz gondot. Arra azért vigyázzunk, nehogy hirtelen engedjük bele az olajba, mert ha felcsap súlyos égési sérülést is okozhat.


Addig sütöm, míg a széle alulról szép piros lesz, ekkor egy húslapáttal alányúlok, és megfordítom. Ez már nem nehéz művelet, hiszen az alsó, kisült réteg már egyben tartja. Itt is sütöm pár percig, majd szalvétára szedem, hogy az olajat felfogja.
Forrón, porcukorral megszórva igazán különleges étel.
Sós verzióban is készíthető, számomra az édes az igazi.
Nem érdemes belőle sokat készíteni, nagyon laktató, nálam főételként szerepel egy hétköznapibb leves – lásd lebbencsleves – mellé.

10 megjegyzés:

sedith írta...

Még sosem ettem ilyet, nem is hallottam róla.:P Igazából el sem tudom képzelni, milyen lehet az édesített krumpli. De mostanra már megtanultam: addig nem ítélkezem, amíg valamit meg nem kóstoltam. :D

Hajnalka írta...

Tisztában vagyok vele, hogy furin hangzik.-)
Egyszer talán kipróbálod, mifelénk vidéken is kevesen készítik már. Elég babrás.
Legyen nagyon szép a napod:-)

Limara írta...

Fantasztikus lehet! :))

Hajnalka írta...

Kedves Limara, akár hiszed, akár nem bearanyoztad ezt az esős-borús napomat:-)

Nagyon régóta csodálom az általad készített finomságokat, és bár sosem jegyeztem fel sehova, de az öregtésztás kenyeret is kipróbáltam, ami jó lett, de egy kicsit nehéz.. nem tudom mitől, de nem adom fel, próbálkozni fogok. A nálad tanult zsömlékért viszont bomlanak a gyerekek:-)

Most meg egy ilyen kedves hozzáaszólás egy olyan aranykezű embertől mint te...:-)

Nagyon szépen köszönöm:-) Tényleg furi az édes krumpli, de annál különlegesebb:-)

sedith írta...

Most csak nyelek nagyokat és még az édes krumplit is megenném! (Önként gyümölcsnapra "ítéltem" magam, pedig nem is élek rosszul: alma, banán, eper, menta -kell-e ennél több? )

Fagyal Hajnalka írta...

Jáj, ki kell ám próbálnod egyszer az édes krumplit :-))
Azzal a fánktésztával igazán jó ám :-))Akármilyen bolondul hangzik is :-)

Önszorgalomból vetetted magad a gyümölcsnap alá?

sedith írta...

Persze, írtam, de este végül rávett anyósom a "bűnre", s megetetett csirkecombbal!:P

Hajnalka írta...

Na, csak ilyen bűnre vennének engem mindig! :-))

Ottis írta...

Ha nem volna ennyire időigényes most rögtön kipróbálnám.Nagyon izgalmas recept, biztos finom is!

Vicuska írta...

A többiekkel ellentétben én el tudom képzelni az ízét! Ettem olyan tortát, amiben főtt krumpliból készített "krém" megy, rummal ízesítve, ezért olyan, mintha gesztenyével lenne betöltve- nagyon finom!