2011. március 19.

Spenóttal töltött csirkemell


A Tavaszi bőségtálban megjelent recept. Tavaszi, finom, könnyű:-)

Hozzávalók:
80 dkg csirkemell, 0.5 kg spenót, 0.5 kg gomba, 40 dkg rizs, 2 dl tejföl, só, bors, 2 csapott kanálnyi liszt, 1 szép fej hagyma, zsiradék.

A mellett keresztben (szálakra merőlegesen) vágjuk ujjnyi vastag szeletekre. Klopfoljuk ki, sóval, borssal dörzsöljük be.
A spenótot alapos tisztítás után, kevés zsiradékon, sózva pároljuk, míg a leve elfő, hagyjuk kihűlni. A hússzeleteket kenjük meg a spenóttal, majd tekerjük fel. Fogpiszkálóval az aljukon rögzítsük, hogy sülés közben ne nyíljanak szét. Kikent tepsiben, közepes tűznél süssük készre.
A vöröshagymát apró kockára vágva zsiradékon dinszteljük meg, tegyük rá a vékony szeletekre vágott gombát. Pároljuk, míg zsírjára sül. Ekkor szórjuk meg a liszttel, majd a tejfölt hozzáadva kavarjuk szép simára. Ha túl vastagnak ítélnék, adjunk hozzá adagonként kevés vizet, míg az állaga szép selymes, mártás sűrűségű lesz. Közben a rizst sós vízben főzzük készre.
A húsroládokat vágjuk kis szeletekre, a forró, főtt rizzsel és a mártással kínáljuk.

2 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon guszta, csak az a baj hogy nem szeretem a spenótot!

Fagyal Hajnalka írta...

DE a gombamártás megéri! :-) Az nagyon finom:-)