2011. március 15.

Rizzsel töltött paradicsom, csirkemell falatkákkal




Hozzávalók:
80 dkg csirkemell, 12 dkg rizs, 8 szép paradicsom, kevés zsiradék, bazsalikom, só, bors, csirkefűszer, ételízesítő.

A húst vágjuk ujjnyi hosszú, kicsit szélesebb darabokra. Szórjuk meg a csirkefűszerekkel, letakarva tegyük be a hűtőbe, néha kavarjuk össze. A rizst kevés zsiradékon pirítsuk, míg üvegessé válik, és elkezd pirulni, adjuk hozzá az ételízesítőt, párszor kavarjuk el együtt, majd töltsük fel a rizs négyszeresének megfelelő vízzel. Lefedve, lassú lángon pároljuk. Ha esetleg nem lenne elég a víz, töltsünk utána, de vigyázzunk, a víznek el kell főnie, hogy a rizsszemek szépen pergősek legyenek, azaz, ne álljanak össze.
A paradicsomok tetejét vágjuk le, belsejüket kaparjuk ki, majd sóval szórjuk meg. 10 perc állás után töltsük meg a rizzsel, majd kalapjukat visszaillesztve, tegyük egy kikent tepsi egyik felébe. A másik felére rakjuk ki a húst, majd az egészet együtt toljuk be a sütőbe. Körülbelül 25-30 perc alatt elkészül.

3 megjegyzés:

Kati írta...

Biztos finom volt, nagyon ínycsiklandóan néz ki.

Éva írta...

Nagyon guszta biztos nagyon finom is!

Ottis írta...

Nagyon guszta, biztos finom!