2011. március 19.

Pávaszem

Konyhám talán legmulatságosabb sütije. Két okból is. Azt hiszem, ez a legmaszatosabb és legpiszmogósabb, amit valaha is készítettem, kézenfogva a háztető sütivel, amiről még nincs képem. Másrészt azért, mert ezer neve van. Volt ő már papagájszem, pulykaszem, sőt, ökörszem is. Elkészítését addig halogatom, amíg csak tudom, de a gyerekek háromhetes nyomásának engedve ma úgy döntöttem, végre megszabadítom magam a tehertől, és elkészítettem:-)

Hozzávalók:
45 dkg liszt, 25 dkg margarin, 15 dkg cukor, 4 tojás, 2 dl tejföl, 1 csomag sütőpor.
A töltelékhez: 25 dkg darált dió, 20 dkg cukor, magozott meggy.

A tészta hozzávalóiból gyúrjunk tésztát. Ha lágynak érezzük, adjunk még hozzá kevés lisztet. Osszuk négy egyenlő részre. Nyújtsuk tepsihát hosszúságúra. A széleket darált dióval szórjuk meg, majd rakjuk ki rajta a meggyet. Könnyedén tekerjük fel, úgy, hogy a közepén pár cm. vastagságban üresen maradjon.













Egy húslapáttal alányúlva emeljük papírral bélelt tepsibe. A tojások habját verjük félkeményre, majd a cukrot kanalanként hozzáadva verjük kemény habbá. Ekkor óvatosan forgassuk bele a diót. A habból kanalazzunk a tészta közepére, majd közepes sütőbe tolva süssük készre. Kicsit hagyjuk hűlni, majd szeleteljük.
Kevés porcukorral megszórhatjuk a tetejét.

0 megjegyzés: