2011. március 11.

Iskolakifli másképp


Hozzávalók: 4 db iskolai kifli, 3 tojás, egy köteg retek, egy fél kisebb kígyóuborka, 3 szál zöldhagyma, só, bors.

Elkészítése:
Először készítsük el a salátát. A hozzávalókat vágjuk vékony karikákra, a hagyma szárát is adjuk hozzá. Akkor finom, ha enyhén érzik rajta a hagyma íze. Sózzuk be, tegyük félre.
A kiflit vágjuk kisujjnyi karikákra. A tojást ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd verjük fel. Forgassuk meg benne a kifli karikákat, ízletes, tápláló, kitűnő reggeli.
Megjegyzés: természetesen bármilyen más kifliből elkészíthető, de akár kenyérrel is ugyanolyan finom.

6 megjegyzés:

Csilla írta...

Nekünk is mindig a nyakunkon marad a sok kifli amit a lányom kap az oviban, ott nem eszik meg, itthol meg a kutyának sem kell. Én egyszer mákosgubát készítettem belőlük. ez a bundáskenyér salátával sem rossz ötlet.

Fagyal Hajnalka írta...

Vagy így, vagy töltve szoktam elkészíteni, ha már felgyűl. De ha egyikhez sincs kedvem, felszeletelem, és kiszárítom, utána meg aprító gépben morzsát készítek belőle:-) Az nagyon jó vizesedős - gyümölcs töltelékes sütikhez.

Csilla írta...

Majd ezt a töltött változatos is szívesen olvasnám.
Én is felszeleteltem már párat, hogy ledaráljam morzsának. Enni nem csípem ez a kiflit, soha nem is csjptem, se nem édes se nem sós, mondjuk ezért nem rajongok a Húsvéti kalácsért sem, akkor szoktam csak készíteni az év többi részében nem.

Borga írta...

Ez milyen jó ötlet!Nálunk is mindig felgyűlik a kifli,mert csak úgy magában ehetetlen.

Ottis írta...

A hétvégén sütöttem bundás kiflit én is :)

Fagyal Hajnalka írta...

Mi is szeretjük:-) Most már jönnek a zöldségek a piacra, azzal az igazi:-)
Bár én egyszer már láttam, hogy cukrozva sütik... Nem tudom milyen lehet:-)