2010. november 2.

Tört sárgaborsó tojásroláddal



Az úgy történik, hogy csibék nem annyira szeretik a sárgaborsót, én viszont igen. Na, most az nem jó, ha csak én eszem, ők meg zsíros kenyérre fanyalodnak, főzni meg kétfelé… ki kellett találni valamit, ami elfogadhatóvá teszi a tört borsót. Két étel van, amit bármilyen formában megesznek, ez a tojás, és a sajt. Gondoltam, ötvözöm a kettőt, hátha így bejön a kis cselem. Reméltem, hogy így lesz, de, hogy még a tányért is kitörlik, legmerészebb álmaimban sem reméltem:-)




Hozzávalók:
40 dkg sárgaborsó, 5 tokás, 4 lapka sajt, só, bors, panírkellékek, kevés zsiradék, pirospaprika, egy hagyma.

A sárgaborsót előző este beáztatjuk, másnap, sós vízben, kukta közreműködésével puhára főzzük. Liszt nélkül összeturmixoljuk. Közben az 5 tojásból finom rántottát készítünk. Sülés közben lapátkanállal négy részre osztjuk. Kiszedjük, majd még melegen belegöngyölünk egy-egy lapka sajtot. Ha van kedvünk, bepanírozhatjuk, ha nincs, nem vezsítünk semmit, csak külsőre jobb egy kicsit.
A zsiradékot felforrósítjuk, fél kiskanálnyi pirospaprikát adunk hozzá, azonnal lehúzzuk.
A tojásroládot kis szeletekre vágjuk, a borsót tányérra szedjük, a paprikás zsírral kicsit meglocsoljuk – különben olyan sápadt, mint akit gyomron rúgtak. Savanyú ubival kínáltam.

4 megjegyzés:

sedith írta...

Hogy ez a rolád micsoda ötlet!!! Boszorkány vagy!:) És milyen időmilliomos ma!:)

Csak megkérdezem: tudod-e, hogy a bejegyzéseket lehet időzíteni is. Amikor időd van, megírod, és beállíthatod, hoyg minden napra "adagoljon" pl. egyet, amikor nem tudsz ezzel foglalkozni. HA tudtad, bocs', de hátha jól jött a dolog.

Fagyal Hajnalka írta...

Nem tudtam, nem sokat értek még a blogozáshoz:-) Majd utána nézek, lehet, hogy jól jönne:-)
Ritkán van annyi időm, hogy leüljek, és bepótoljam a hiányokat:-)
Köszönöm!
(u.i.ha nem boldogulok, majd rákérdezek, hogy kell... :-)

sedith írta...

Egyszerű: a bejegyzésablaknál van egy olyan, hogy bejegyzés beállításai. ott be tudod állítani, hogy mikor tegye be.:)

Fagyal Hajnalka írta...

Waw. Köszönöm! :-)