2010. november 3.

Töltött libanyak



Hozzávalók:
1 liba nyakbőre, 10 dkg darált hús, 5 dkg libamáj, 2 szelet szikkadt kenyér, 1 tojás, egy kis fej hagyma, 2-3 cikk fokhagyma, só, bors, pirospaprika, ízlés szerint más zöldfűszerek: majoránna, petrezselyemzöld.

Elkészítése:
A liba nyakáról húzzuk le a bőrt, a vékonyabb végét vastag tűvel varrjuk be. Enyhén sózzuk be, tegyük hűtőbe felhasználásig. A darált húshoz adjuk a beáztatott kenyérszeleteket, a tojást, a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, de ne számítsunk rá, hogy a nyak maga is sós egy kicsit. A hagymát vágjuk apróra, zsiradékban futtassuk meg, kaparjuk hozzá a májat és süssük készre. Ha szeretjük, ekkor kavarjuk hozzá a zöldfűszereket is. A májas hagymát kavarjuk hozzá a darált húshoz, alaposan dolgozzuk ki. Ezzel a masszával, egy kiskanál segítségével töltsük meg a nyakat. Ha a töltelék kevésnek bizonyulna, főzzünk hozzá egy kemény tojást, vágjuk apró kockákra, és kavarjuk a húshoz. A megtöltött nyak felső részét is varrjuk be. Egy edényben tegyünk vizet forrni, ebbe óvatosan emeljük bele a nyakat, lassú tűznél főzzük, 10-15 percig. Erre azért van szükség, hogy a bőr megfőjön, másképp sülés közben megkeményedne. Szedjük ki a vízből, és hagyjuk kihűlni. Ezután bő, forró olajban süssük minden oldaláról szép pirosra. Csak azután szeleteljük, ha már kihűlt. Vegyes salátával, nyers lilakáposzta salátával kínáljuk.

5 megjegyzés:

Edó írta...

ÁÁÁ ezt nagyon megkívántam..sanos nem sok esélyem van libát enni:(

Fagyal Hajnalka írta...

Aliz mesélte, hogy felétek nem nagyon van liba. Ha tudnám, megoldanám, hogy küldök egyet... de elég macerás volna:-)

Talán ha egyszer eljöttök Nagyvárad felé, majd libafélével várlak titeket:-) Úgyis imádok vendégséget szervezni:-)

Juci írta...

Atyám milyen guszta!
Remekül néz ki!

Ottis írta...

Hajnalka, hogy mennyi finomságot feltettél, csak ámulok és bámulok és mindegyiket nagyon kívánom!Egyszer elmegyek hozzád az biztos .-)

Fagyal Hajnalka írta...

Ottis, hát, remélem, egyszer ti is eljöttök erre, akkor nagyon szívesen készítek egy libás ebédet:-)
Juci, köszönöm szépen!