Nyögvenyelős és társai, azaz krumpli a nagyi asztalán

Nyögvenyelős

Gyerekkorom minden vakációját nagymamámnál töltöttem, így jól tudom, hogy a krumpli alapélelmiszer volt, leveseket, főételeket – hús nélkül is, béleseket készítettek vele. Négy kedvenc, mára már azt hiszem csaknem kihalt ételt is készített vele a mamám, az egyik a kifejezetten téli reggeliként felszolgált, tepsiben sült lepcsánka. Ehhez a krumplit a tésztareszelő csillaglyukán lereszelte, enyhén kinyomkodta a levét, majd lisztet és egy tojást kavart hozzá, sózta, borsozta. Zsírral kikent tepsibe nyomkodta egyujjnyi vastagon, és a „lerbe” a spór sütőjébe tolva piros-ropogósra sütötte. A tócsni hasonlít hozzá, de az nem tepsiben sül, hanem forró olajban.
A második, egyben életem első önállóan elkészített étele volt a krumplipuliszka, levében tésztával, amely egy jellegzetes régi, falusi vacsora volt. A krumpli sós vízben főzte mamám, közben szalonnát aprított, és kisütötte.



Igazi házi szalonna. Ez a pirospaprikátlan, azaz erre nem kerül fokhagymás, paprikás kence, mivel az megkeseredik sütéskor.



És a paprikás-fokhagymás...Paradicsommal, hagymával, ahogy azt illik:-)

Erre egy nagy hagymát vágott, amikor már szép üveges volt, rádobott egy kevés pirospaprikát, és levette a tűzről. Amikor a krumpli megfőtt, levét leszűrte, és félretette, a krumplit megtörte. Egy edényben zsírt forrósított, megpirított rajta egy maréknyi lebbencstésztát, ráöntötte a krumpli levét, majd annyi vízzel egészítette ki, amennyi levest szeretett volna főzni. Fűszerezte, lassú tűzön készre főzte, majd, hozzáadott egy kanálnyi félretett pirospaprikás hagymát, és apróra vágott petrezselyemlevelet. Amíg a leves főtt, a még forró krumplipürét elkavarta a hagymás-szalonnás zsírral. Érdemes nagyobb mennyiségű hagymát sütni, mert úgy a finom. Tálaláskor a krumplipüréhez szilvakompót dukált, levével együtt.
A fenti leveshez hasonlóan készült a lebbencsleves is. Zsiradékon lebbencstésztát pirított, majd hagymát dobott hozzá. Kevés pirospaprikával színezte, azonnal felengedte vízzel. Pár szem krumplit apróra vágott, beledobta a levesbe, és együtt főzte, míg elkészült. Petrezselyemlevéllel megszórta, és tálalta is.
Utoljára hagytam a nyögvenyelőst, a kedvencemet. Ehhez az ételhez mamám sós vízben puhára főzte a krumplit, a levét leszűrte és megtörte. Liszttel és saját levével simára kavarta, majd a tűzre visszatéve összefőzte. Az sem baj, ha elsőre túl száraznak bizonyul, a leszűrt levéből adjunk hozzá, vagy ha elfogyott, kevés vizet. A lényeg, hogy egy keményebb, szaggatható állagú masszát kapjunk. Amíg a krumpli főtt, mamám szalonnát vágott apró kockákra, kevés zsírt adva még hozzá kisütötte. Mielőtt a szalonna készre sült volna, finomra vágott hagymát adott hozzá, majd, pirospaprikával színezte. Az elkészült, még forró krumpliból, két, a szalonnás-hagymás zsírba mártott kanál segítségével nagyobb galuskákat szaggatott.



Szépen sorba rakta őket a tálalóedénybe, meglocsolta még kevés zsiradékkal, megszórta hagymás-szalonnával és még forrón kínálta. Én tejföllel kínálom, kisfiam savanyúsággal is szívesen fogyasztja. A ropogós szalonnával igazán különleges étel.
Ezek a már majdnem elfeledett ételek igazán finomak, és „új” ízt képviselnek, én szívesen ajánlom kipróbálásukat mindenkinek.