Azért nosztalgia, mert évek óta nem eszem, de az illata ma is visszaröpít gyerekkoromba, amikor kisebb szertartás kötődött a bőrsajt megvágásához. Annak idején nagyszüleim még egy disznót vágtak évente, nagy esemény volt ez szűkebb családunkban. A kocsonya és a bőrsajt pedig valóságos ínyencség volt számomra. Előbbit rögtön a disznóvágás utáni napon megfőzték, benne a bőrsajtot.
Még emlékszem nagymamámra, aki órákat töltött a vékony csíkokra vágott bőr „kimosásával”, amit addig áztatott, nyomkodott forró vízben, amíg semmi „bőr” szaga nem maradt. Az ugyancsak nagyon sok lében megmosott, megkapart disznólábbal és füllel feltette főni. Sok fokhagymát vágott hozzá, megszórta szemes borssal,pirospaprikával és lehúzta a spór szélére, hogy lassan, gyöngyözve főjön, különben nem lett szép tiszta a leve. Sok időbe telt, míg megtanultam, hogy a sóval vigyázni kell…
Amikor megpuhult a hús, és levált a csontról, elkészült a kocsonya, ami akkor sikerült jól, ha a leve „ragadt”. Ehhez nagymamám a mutató és középső ujja közé vett pici levet, s mintha száraz levelet morzsolt volna, addig dörzsölgette, míg a két ujja kezdett összeragadni. Nagy szégyen volt ám a remegős kocsonya… Akkor az igazi, ha megáll a késen, mondogatták.
Ekkor leszűrte a húst. Gyerekkorom óta nem eszem, mivel egy alkalommal igen megrontottam a gyomrom a frissen kifőtt, forró bőrrel, azóta rágondolni sem bírok, kocsonyának is csak a leve megy...
Ekkor került elő a bőrsajthoz való disznó gyomor, amit a disznóvágás napján, alapos kimosás után sóval vastagon bedörzsölt. Másnap a sóval dörzsölgetve megszabadította a belső kérgétől. A frissen főtt bőrt és szétfőtt húst beletömködte, majd a két végét bevarrta. A kocsonyalét szétosztotta, annyit hagyott csak, amennyiben feltette a bőrsajtot főni. Azt már nem tudom mennyi ideig kell főzni, pedig anyukám is elkészíti még – bár már nagyon lázong ellene, apukám ragaszkodik hozzá. Gyakorlatilag ő az egyetlen a családban, aki szereti. Miután a bőrsajtot kiemelte mamám, egy fedőre fektette, majd valami lapossal befedte, hogy formát kapjon. Talán másnapig kell hagyni, majd felfüstölni.
A kocsonyalét aztán tányérokra szétosztva bevittük a „hideg” szobába, ahol nem laktak a nagyszüleim, és onnan, mint a kincset hordoztuk ki egy-egy jóízű lakmározásra.
Gyerekkoromban a bőrsajt megvágása mindig olyankor esett meg, amikor hazamentünk nagyszüleimhez. Nagyon szép emlék ez, most is illat és íz kavarog bennem, annak ellenére, hogy már nem szeretem.
Mifelénk bevett szokás volt, hogy a kéménybe akasztották a bőrsajtot füstölődni. Emlékszem, egyik évben hogy, hogy nem, de leszakadt a bőrsajt. Sajnos arra már nem tudok visszaemlékezni, hogy mi lett a sorsa, de azt tudom, hogy nagy volt a felfordulás…
.JPG)
7 megjegyzés:
bibibííí...ott figyel a hűtőben az utolsó tányér kocsonya. házi vágású, gyönyörűen perzselt disznóból. az a bőr is teljesen más ízeket ad így vissza mintha a bolti, forrázott bőrű állat alkatrészeiből készül.
az a kocsonyadarabka azon a villán....hú, kihívja maga ellen a tátott szájat, hogy hammm
jujjjjjjjjjj de jól néz ki :-) meg kívántam :-P
Nagyon kedves vagy, köszönöm! :-)
Az biztos, hogy a házi perzselésű, egészen más ízű. Gyerekkoromban még szalmába bújtatták a disznót, úgy perzselték. Próbáltam már rávenni apukámat, hogy legalább egyszer ismételjük meg, hogy gyerekeim hadd lássák, de valahogy nem akar kötélnek állni :-)
Jaj, Hajnalka olyan éhes lettem, az én családom tipikus városi család, nálunk ilyesmik soha nem voltak, a férjem családja viszont falusi, a disznóvágásokkal egyébb állatokkal.Imádtam télen ezeket náluk, imádom a disznósajtot, kocsonyát, hurkát-kolbászt,még a fárasztó munkát is szerettem ami vele járt. Legelőször, amikor bekerültem a családba, ki akartak szúrni velem az első disznóvágáson, amin résztvettem, velem mosatták ki a gyomrot, beleket, volt egy segítőm, egy idős ángyi, ill. én voltam az ő segítője, nos látni akarták, hogy a városi kisasszony majd hogy fog ájuldozni, a végén ők csodálkoztak a legjobban, mert keményen végigdolgoztam hajnaltól késő éjszakáig az egész napot, igaz amikor leültem az ágyam szélére, mondtam a férjemnek segítsen a lábaimat beemelni az ágyba, mert nem tudtam megmozdulni sem a fáradtságtól.A férjem nagybátyja másnap megölelgetett, hogy ilyen stramm fiatalasszonyt már rég látott és simán elmehetnék parasztasszonynak, mert tudok dolgozni. Hát ennek is van már vagy 20 éve.Már nincsenek disznóvágások, már nincs ez a falusi hangulat sem. Most az év felében abban a faluban, abban a házban élünk a férjemmel, ahol a nagyszülei, a nagybátyjai, édesapja is élt.Itt akarjuk mi is a nyugdíjas éveinket majd leélni.
Csak azt akartam mondani, hogy olyan jó, nosztalgikus, régi hangulata van az írásodnak, és megyek is kocsonyát főzni, bár az én kocsonyámnak nem lesz olyan íze, mint a frissen pörzsöltnek van:-))))
Drága Anikó, hétvégén disznót vágunk, majd gondolok rád, és olyan, de olyan szívesen küldenék neked kóstolót!
Remélem nagyon finom lett a kocsonyád, és nagyon köszönöm a kedves hozzászólásodat:-)
Dolgozni ma is ennyit kell, de azon jót derültem, hogy nem bírtad felrakni a lábad az ágyra (már bocsánat).
Különben nagymamám idejében még összeült, ahogy te mondod, ángyom, meg koma, meg az egész család. Az akkori esti vacsoráról olyan szép emlékeim maradtak. MA ilyesmi már nincs, sajnos :-)
Jelentem a kocsonyám finom lett, ebben a ronda hideg téli időben jól is esik egy kis forró teával.
Jó munkát kívánok a disznóvágáshoz, lesz nektek bőven mit csinálni.
Brutusz-Tücsit külön puszilom sokszor és Téged is:-)))
Megjegyzés küldése