2010. szeptember 10.

Nyögvenyelős és társai, azaz krumpli a nagyi asztalán



Nyögvenyelős


Gyerekkorom minden vakációját nagymamámnál töltöttem, így jól tudom, hogy a krumpli alapélelmiszer volt, leveseket, főételeket – hús nélkül is, béleseket készítettek vele. Négy kedvenc, mára már azt hiszem csaknem kihalt ételt is készített vele a mamám, az egyik a kifejezetten téli reggeliként felszolgált, tepsiben sült lepcsánka. Ehhez a krumplit a tésztareszelő csillaglyukán lereszelte, enyhén kinyomkodta a levét, majd lisztet és egy tojást kavart hozzá, sózta, borsozta. Zsírral kikent tepsibe nyomkodta egyujjnyi vastagon, és a „lerbe” a spór sütőjébe tolva piros-ropogósra sütötte. A tócsni hasonlít hozzá, de az nem tepsiben sül, hanem forró olajban.
A második, egyben életem első önállóan elkészített étele volt a krumplipuliszka, levében tésztával, amely egy jellegzetes régi, falusi vacsora volt. A krumpli sós vízben főzte mamám, közben szalonnát aprított, és kisütötte.



Igazi házi szalonna. Ez a pirospaprikátlan, azaz erre nem kerül fokhagymás, paprikás kence, mivel az megkeseredik sütéskor.



És a paprikás-fokhagymás...Paradicsommal, hagymával, ahogy azt illik:-)

Erre egy nagy hagymát vágott, amikor már szép üveges volt, rádobott egy kevés pirospaprikát, és levette a tűzről. Amikor a krumpli megfőtt, levét leszűrte, és félretette, a krumplit megtörte. Egy edényben zsírt forrósított, megpirított rajta egy maréknyi lebbencstésztát, ráöntötte a krumpli levét, majd annyi vízzel egészítette ki, amennyi levest szeretett volna főzni. Fűszerezte, lassú tűzön készre főzte, majd, hozzáadott egy kanálnyi félretett pirospaprikás hagymát, és apróra vágott petrezselyemlevelet. Amíg a leves főtt, a még forró krumplipürét elkavarta a hagymás-szalonnás zsírral. Érdemes nagyobb mennyiségű hagymát sütni, mert úgy a finom. Tálaláskor a krumplipüréhez szilvakompót dukált, levével együtt.
A fenti leveshez hasonlóan készült a lebbencsleves is. Zsiradékon lebbencstésztát pirított, majd hagymát dobott hozzá. Kevés pirospaprikával színezte, azonnal felengedte vízzel. Pár szem krumplit apróra vágott, beledobta a levesbe, és együtt főzte, míg elkészült. Petrezselyemlevéllel megszórta, és tálalta is.
Utoljára hagytam a nyögvenyelőst, a kedvencemet. Ehhez az ételhez mamám sós vízben puhára főzte a krumplit, a levét leszűrte és megtörte. Liszttel és saját levével simára kavarta, majd a tűzre visszatéve összefőzte. Az sem baj, ha elsőre túl száraznak bizonyul, a leszűrt levéből adjunk hozzá, vagy ha elfogyott, kevés vizet. A lényeg, hogy egy keményebb, szaggatható állagú masszát kapjunk. Amíg a krumpli főtt, mamám szalonnát vágott apró kockákra, kevés zsírt adva még hozzá kisütötte. Mielőtt a szalonna készre sült volna, finomra vágott hagymát adott hozzá, majd, pirospaprikával színezte. Az elkészült, még forró krumpliból, két, a szalonnás-hagymás zsírba mártott kanál segítségével nagyobb galuskákat szaggatott.



Szépen sorba rakta őket a tálalóedénybe, meglocsolta még kevés zsiradékkal, megszórta hagymás-szalonnával és még forrón kínálta. Én tejföllel kínálom, kisfiam savanyúsággal is szívesen fogyasztja. A ropogós szalonnával igazán különleges étel.
Ezek a már majdnem elfeledett ételek igazán finomak, és „új” ízt képviselnek, én szívesen ajánlom kipróbálásukat mindenkinek.

4 megjegyzés:

Anikó írta...

Ezt a ti nyögvenyelősötöket nálunk krumplikásának hívták -Dédiék csinálták rendszeresen, ők Felvidékiek voltak- ugyanígy megfőzték a krumplit, liszttel kikeverték, zsírral kikent serpenyőben elterítették és a sparhelt felső részén lepirították az alját, Apróra vagdalt tepertővel, amit zsíron átsütöttek újra,és sült hagymakarikákkal ették téli estéken vacsorára.Nekem kicsit nehéz volt, így én tejföllel ettem. Ritkán szoktam készíteni,csak hogy el ne felejtődjön.Fontos megőrizni és továbbadni szerintem ezeket a régi ételeket,ízeket.

Mónika írta...

Jé ezt nálunk Szabolcsban is nyögvenyelőnek hívták, aztán Nógrádba költöztünk ott szuszogónak becézték, de én dödölleként is ismerem.

Fagyal Hajnalka írta...

Sziasztok:-) Nagyon örülök, hogy még ismerik ezt az ételt:-)
Anikó, hát tényleg elég nehéz étel. De hát hol kell már nekünk annyi kalória, mint a régi, falusi embernek?:-)

Mónika, a szuszogó nem kevésbé találó név! :-) Nagyon tetszik! :-) Kicsit meglepődtem, hogy máshol is nyögvenyelős, de ez is azt jelzi, hogy a határok sosem voltak igazi határok:-)

Unknown írta...

Hát ez a dödölle!
Rengeteg ismert neve van, a Hegyalján például cinke, de van, ahol krumpligánica a neve. Hogy miért szuszogó? Azért, mert amikor a leszűrt, levében áttört krumplit a liszttel összefőzik, közben szuszogó hangot ad.
Már csak ezért is próbáljátok ki! (Azért is, mert egyszerű, könnyű és laktató!)