Töltött franciakenyér
Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 5 dkg vaj, 2 szál vékony, füstölt kolbász, 1 bagett, azaz franciakenyér, 1 zöld és 1 piros paprika, petrezselyemzöld, só, bors.
A kenyeret két darabba vágjuk, így könnyebben kikaparhatjuk a belsejét. Egy evőkanál vagy kés segítségével a belsejét egy edénybe szedjük. A paprikákat kisebb kockákra vágjuk. A tehéntúrót a vajjal habosra kavarjuk, hozzáadjuk a nagyon apróra vágott petrezselyemzöldet, és simára kavarjuk. Hozzáadjuk a kenyér kiszedett belsejét is, ezzel is jól eldolgozzuk. Beledolgozzuk a paprikákat is, majd ízlés szerint sóval, borssal felfűszerezzük. Egy kanál segítségével a töltelékkel kitöltjük a kikapart kenyér alját, majd belehúzzuk a kolbászt, és egy kissé belenyomkodjuk a töltelékbe. Ezután kitöltjük a maradék részt is a töltelékkel, lehetőleg úgy, hogy ne maradjon üreges réteg benne, így szépen szeletelhető lesz. Egy alufólia lapot terítsünk le az asztalra, és jó szorosan tekerjük fel benne a megtöltött bagettet. Hűtőbe téve pár órát hagyjuk dermedni, de a legjobb, ha másnapig pihentetjük. Ekkor vizes késsel szép szeleteket vágunk belőle. Gyerekbulikba kifejezetten kapós, de vendégvárónak is elkészíthetjük étvágyhozóként.
Megjegyzés: Készíthetjük petrezselyemlevél helyett zöldkaporral is. Ha nem szeretjük a kolbászt, a kikavart töltelékhez adhatunk kis kockákra vágott gépsonkát, de akár párizsit is. Ha a kenyereket darált párizsival töltjük, és tetejükre egy-egy szelet sajtot teszünk, sütőbe tolva pár percre, míg a sajt ráolvad, tápláló vacsorát kaphatunk. Párizsi helyett húskonzervet, de akár maradék, darált húst is használhatunk.

Szeretem ezt a hangulatot, ilyenkor minden olyan békés és nyugodt. De ez nem punnyadás mégsem, inkább olyan előkészület, a következő napra... Vagy hogy is.. :-) Mindegy, ez egy csodálatos nap:-)
Nagyon szeretem ezt a dalt. Olyan ugrásra kész hangulata van. Kicsit mint nekem:-)
3 megjegyzés:
Kívánom tiszta szívemből hogy minden napod BEAUTIFUL DAY legyen :-)Millió puszi Ildi :-)
Gyönyörű szép ez a töltött bagett, a dal pedig nekem is nagy kedvencem:)
Köszönöm szépen:-)
Megjegyzés küldése