2011. december 16.

A nagymama mézes krémese


Tegnap édességre vágytunk, a gyerekek pedig azt a sütit kérték, amit a „tata úgy szeret”. Megvolt hát az alkalom, hogy kipróbáljak egy régóta tartogatott receptet, kivágva, talán egy régi Dolgozó Nő-ből, ha jól emlékszem.

Talán a régi recept hangulata tette, de újabb időutazást éltem át, hiszen ez a mézes krémes egészen olyan volt, mint gyermekkorom mézese, azzal a különbséggel, hogy akkor szilvalekvárral készült. A gyerek-teszten is átment. Igazi nagymama sütije ízű:-)

A végeredmény egy gyorsan puhuló, icipicit savanykás töltelékes sütemény. A receptben a tetejét glazúrral bevonták – ó, azok a régi házi készítésű glazúrok – én úgy gondoltam csokoládé nélkül is elég édes. A receptben nem szerepel, de én a kisülő lapokat meleg tejjel alaposan lekentem, valahogy úgy éreztem, hogy le kell. Amolyan igazi békebeli sütemény.


Hozzávalók a tésztához: 60 dkg liszt, 22 dkg cukor, 10 kanál méz, 5 dkg vaj vagy margarin, szerintem a zsír is jó, abból nyilván valamivel kevesebb, 2 tojás, 1,5 csomag sütőpor, 1 kanál kakaó.

A krémhez: 15 dkg búzadara, 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 2-2,5 dl tej, 2 csomag vaníliás cukor, 1 citrom héja és leve.

A lekváros töltelékhez: 20 dkg savanykás lekvár, 4-5 kanál darált dió.


Elkészítése:

Először tegyünk fel forrni 2 dl tejet. Óvatosan kavarjuk bele a grízt és a cukrokat, majd főzzük, míg a búzadara egészen puhára fő. Ha még nem egészen kész, de már túl kemény, kevés tejjel öntsük fel, és kavarjuk simára. Addig kavargassuk, illetve pótoljuk a tejjel, míg egy szép, sűrű, de nem kemény masszát kapunk. Még melegen reszeljük rá a citromhéjat, és kavarjuk el ízlésünk szerint citromlével. Hagyjuk langyosra hűlni, majd a vajjal verjük habosra.

Amíg hűl, gyúrjuk be a tésztát. A mézet a cukorral és a vajjal tegyük lassú tűzre, és kavargassuk, míg a cukor és a vaj egyaránt elolvad. Azonnal vegyük le, adjuk hozzá az első tojást, ezzel verjük habosra, majd a második tojással is ugyanígy járjunk el. Öntsük hozzá a liszttel elkavart sütőport, majd gyúrjuk ki. Ha egy kissé száraznak, keménynek érezzük, a tészta nem áll szép cipóvá össze, adjunk hozzá 1 kanál tejet. Osszuk hat részre, ebből kettőt gyúrjunk ki a kakaóval. Formáljunk cipókat, és azonnal kezdjük el kinyújtani és kisütni őket, különben megkeményedhetnek. Ne süssük túl sokáig, mert megkeményednek, hamar elkészülnek. Még a forró tepsin kenjük be a meleg tejjel a lapokat, majd hagyjuk kihűlni.

A lekvárt a dióval kavarjuk el. A lekvár minőségétől függően több-kevesebb dióra lehet szükségünk, egy jól kenhető keveréket kell kapnunk.

Ezután töltsük meg a lapokat, a tetejét kissé nyomkodjuk meg, majd 2-3 óráig hagyjuk puhulni. Mivel attól függően, mennyire sülnek meg a lapok, előfordulhat, hogy több időt vesz igénybe a puhulása, ezért óvatosságból nem árt, ha előző nap elkészítjük.

Tetejét csokoládéval, glazúrral, porcukorral, tetszés szerint megszórhatjuk.

6 megjegyzés:

zsuzsiga írta...

jujj, ez igen! en sem ettem soha eletemben a nagymamam mezesenel finomabbat. Ez nagy kedvencem! Unnepi hangulatot varazsoltal vele, Hajnalka!

Vicuska írta...

Nagyon finom!!!!

Ditta írta...

Gyönyörű,finom ünnepi sütemény!

Éva írta...

Ó de guszta! Nagyon finom lehet!!

Roza írta...

Istenien néz ki!:) Az én nagyanyám, aki még az 1800-as évek végén született, a kelt tésztáknak volt értő tudora. Ilyen süteményeket nem is tudott készíteni a drága!:)

Fagyal Hajnalka írta...

Köszönöm:-)
Roza, az én nagymamám se igazán ismerte a krémes süteményeket, de akkoriban nem is volt divat arrafelé. Ellenben olyan kalácsot sütött, amilyet azóta sem ettem, pedig neki még nem volt légkeveréses sütője. Csutkával befűtött a kemencébe, és olyan ropogós héjú - nem égett! mákos és diós kalácsot sütött, hogy csak:-)
Kenyérsütéskor meg isteni lángost sütött a lábatlankodó, éhes unokáknak:-))