2012. május 21.

Zöldséges rakott burgonya





Hozzávalók: 1 kg burgonya, 6 tojás, 20 dkg zöldborsó, lehet üvegből vagy fagyasztott, 3 dl tejföl, 2 sárgarépa, 1 vöröshagyma, 1 púpos evőkanál liszt, csombor, só, bors, olaj, ételízesítő, morzsa.

Elkészítése:

Lehetőleg piros héjú krumplit válasszunk, az nem fő szét elkészítése során. Alaposan megmossuk, majd héjában megfőzzük, hideg vízben kihűtjük. Közben a sárgarépát kevés ételízesítővel vízben puhára pároljuk. Mielőtt készre főne, hozzáadjuk a borsót is. Ha üvegből használjuk a borsót, nem kell megfőznünk. A zöldségeket leszűrjük. A tojásokat keményre főzzük, majd hideg vízben hagyjuk kihűlni.


Megpucoljuk a krumplit és a tojásokat is. Egy tűzálló edény alját olajjal vagy margarinnal kissé kikenünk, megszórjuk a morzsával, majd egy réteg krumplit szeletelünk rá, sóval, borssal és csomborral megszórjuk. Ez utóbbiból csak keveset tegyünk, mert intenzív íze zavaróvá válhat. Rákarikázunk 3 tojást, majd megszórjuk a nem túl kicsire vágott répa és a zöldborsó felét. Ezeket is megszórjuk sóval, borssal, csomborral. Újabb réteg burgonya, ízesítés, tojás, majd a zöldségek következnek, amit ugyancsak megszórunk sóval, borssal, csomborral. A tetejére vágjuk a maradék krumplit. Elkészítjük az öntetet. Ehhez a vöröshagymát apróra vágjuk, majd kevés olajon megdinszteljük. A tejfölt a liszttel simára kavarjuk, majd 1 dl vizet adva hozzá a hagymára öntjük, sózzuk, majd a tűzről levesszük, és azonnal, egyenletesen ráöntjük a krumplira. Az egészet fedő alatt sütjük 30 percig, majd fedő nélkül visszatéve szépen megpirítjuk.

Jó tanács: ha a tálalással várunk tíz percig, és egy éles késsel előre körbevágjuk a szeleteket, szépen kiemelhetjük az edényből.

2 megjegyzés:

Adél írta...

Gyönyörű színvilága van ennek az ételnek! Guszta!

Hajnalka írta...

Köszönöm szépen:)