Az az igazság, hogy rádöbbentem, hogy vágyakozom az efféle, lassan kiutált sütik után. Nem megenni, hanem elkészíteni. Nagyon szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, amikor hasonlókat sütöttem, főleg mivel édesapám ezeket szereti. Na, meg a lakodalmas sütikre is, amikor még háznál sütötték a finom sütiket. Mennyire szerettem nézni, ahogy az asszonyok ügyeskedtek.. .
Azon gondolkodtam, milyen összefoglaló nevet adjak ezeknek a sütiknek? Retró-sütik? Nem tudom:-)
De elhatároztam, hogy szépen lesütögetem az ötleteimet, mert ezekben vagyok igazán kreatív. Lám, már az első is finomra sikerült:-)
Hozzávalók: 30 dkg vaj, 20 dkg cukor, 10 dkg egész dió, 9 tojás, 9 kanál cukor, 9 kanál liszt, 2 kanál őrölt dió, 6 dl + 2 kanál tej, 1 kanál kakaó, 1 kanál mák, 1 csokoládés és 1 vanília puding, 1 sütőpor, 0,5 dl olaj.
Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket keményre verjük, majd kanalanként hozzáadjuk a cukrot, amivel tovább verjük, míg elfogy a cukor, majd lassanként belecsorgatjuk az olajat is. Végül beleszórjuk a sütőport és fakanállal óvatosan elkavarjuk. Ekkor három részre osztjuk, az egyiket kivesszük egy kisebb tálba. Ehhez hozzákavarunk 3 kanál lisztet és a kanál mákot. Papírral bélelt közepes méretű tepsibe simítjuk, majd 10-15 perc alatt megsütjük. A megmaradt masszába mixerrel beledolgozunk 6 tojás sárgáját, majd kétfelé vesszük. Az egyikhez hozzá kavarunk 2 kanál őrölt diót és 1 kanál tejet, majd ezt is kisütjük. A harmadik részhez adjuk a kanál kakaót és tejet, és jól kidolgozva ezt is készre sütjük. A lapokat kihűtjük.
Közben a pudingokat egyenként kavarjuk el 10-10 dkg cukorral és 3-3 dl tejjel, főzzük keményre, és hagyjuk kihűlni. Közben a 10 dkg diót törjük kisebb darabokra, és egy serpenyőben pirítsuk meg. Fújkáljuk le róla a levált léhát, majd daráljuk le. Adjuk a kihűlt vaníliás krémhez, majd a puha vaj felével kavarjuk habosra. A csokoládés pudingot is kavarjuk habosra a vajjal.
Ezután összeállítjuk a süteményt: alulra kerül a diós-sárga lap, erre a pörkölt diós krém, amiből keveset tegyünk félre a díszítéshez. Óvatosan rányomkodjuk a kakaós lapot, erre rásimítjuk a csokoládés krémet, végül a mákos lappal beborítjuk. A tetejét lekenjük a félretett diós krémmel, majd reszelt csokoládéval megszórjuk. Azonnal kínálható, puha sütemény.
Megjegyzés: Ha valamelyik krém esetén úgy éreznénk nem elég édes, porcukorral ízesítsünk utána. Aki szereti, a csokoládés krémbe rumaromát is adhat.
2 megjegyzés:
Micsoda emelet!!
:-) köszönöm :-)
Megjegyzés küldése