2010. december 27.

Gesztenyés keksztekercs


Edóka sütijét akartam elkészíteni karácsonyra, mivel a lányka gesztenyés finosmágot kért. Ez egyszerű, és Edóka oldalán guszta is. Azonban a pontos recept a többivel együtt, ugye, itthon maradt. Mivel keksztekercset, kókuszosat régebben már készítettem, némi sejtésem volt a dolgoról, de mint látszik, valószínűleg kevés vajat használtam a tésztájába, na és a lekvár, meg a kókuszreszelék is kimaradt (ez utóbbi a töltelékből is). Megijedtem, hogy száraz marad, azoban másnapra nagyon szépen megpuhult, nagyszerűen lehetett szeletelni. Az íze pedig nagyon finom, és könnyű volt.

Az adagok körülbelül-mérésre mentek. Így én fél kg kekszet használtam, ehhez egy fél vajat adtam, porcukrot, meggylevet ízlés szerint. Kakaóval és rumaromával ízesítettem. Két műanyag zacskó között kinyújtottam, majd megtöltöttem egy fagyasztott gesztenyével, amit rumaromával, kevés porcukorral még utána ízesítettem. (Szerintem ez utóbbi már nem hiányzott, de anyukám meg van róla győződve, hogy a sütik sosem elég édesek). Kislányom unszolásának engedve, a töltelék közepére egy sor magozott meggyet is raktunk.

Tetejét csokival leöntöttem, de csak úgy lazán, majd a lányka megszórta színes cukorgyöngyökkel.

Edókának köszi a receptért, ez a recept is bekerül a családi receptes-füzetünkbe:-)

(Nem tudom a képeim miért sikerültek ilyen gyengén, de a legtöbb kép, az ünnepiek is vörösesek)

3 megjegyzés:

Edó írta...

Na,hát ez szerintem finomabb lett az enyémnél!Legközelebb én is teszek bele meggyet,van is a fagyóban és jó ötlet!Megvan a szilveszteri édesség,már gondolkodtam mit készítsek.

Fagyal Hajnalka írta...

Én egyelőre nem tudom mit csinálok:-) De hát hol van az még? :-)
Hárman leszünk itthon a gyerekekkel, úgyhogy még kikérem a véleményüket, azt készítenék, amire ők vágynak:-) Úgyhogy már sejtem is, hogy az egyik virsli lesz rétestésztában:-)

Emi írta...

A virsli rétestésztában nagyon jó ötlet Szilveszeterre, mert a sima virsli már nagyon unalmas. Viszont nekem valamilyen más tésztában lenne jó.