Tömény, tömény suhajda

Emlékszem, hogy az átkos után, amikor megjelent az üzletben a suhajda, akkori barátnémmal mind azt vettünk, ha ki akartunk rúgni egy kicsit a hámból. Már akkor is igen tömény volt, így egyszerre rögtön egy darabot vettünk belőle, de tény, annak, amire szántuk megfelelt: a csokiéhségünket ott helyben orvosolta, egy ideig gondolni sem akartunk rá.

Ma, miközben a neten olvasgattam, találtam egy utalást arra, hogy a suhajda gyakorlatilag egy magyar cukrászdinasztia csokigyártó sarjának, Suhajda Jánosnak a találmánya, aki az 1800-as évek végén született. Nosza, rögtön ihletet kaptam, hiszen azt még annak idején kiokoskodtuk, hogy nem nagy kunszt az elkészítése (persze akkoriban, étcsoki híján nem is volt olyan egyszerű.)

Estére össze is dobtam néhány suhajdácskát. Nem használtam hozzá receptet, de egészen élethűlett. Finom. És tömény. Nagyon, nagyon tömény. Csokis-csoki.

Összetördeltem 20 dkg étcsokit, ezt egy lapos kanálnyi vajjal és kb 1 kanálnyi olajjal szép folyékony csokoládévá olvasztottam. Közben egy kocka vajat habosra kavartam 2 cukordarálónyi porcukorral és 2 kanálnyi kakaóval, majd a csokiból hozzáadott 2 kanálnyi csokival, és ízlés szerint rummal. A megolvadt csokiból, olajjal kikent kosárka formák aljára kanalaztam, hogy elfedje az alját, majd betettem a hűtőbe dermedni. Amikor elkészült, rákanalaztam a krémből, úgy igazgattam, hogy körben annyi hely maradjon, hogy a csokival körbecsorgathassam, így gyakorlatilag falat vontam a krém köré. A tetejét elsimítottam, majd csokival azt is bevontam. Be a hűtőbe.

Miután megszilárdult, a kosárkákat fejjel lefelé forró víz alá tartottam úgy 2-3 másodpercig, ettől picit megolvadt a csoki, és könnyedén kiborítottam.

Nos, ennyi. Épp olyan finom, mint az üzletben kapható, nagyon gyorsan elkészül. És csokifaló hangulatban tuti eltölt. Én legalábbis egy fél suhajdánál többet nem bírtam megenni belőle, pedig szeretem a csokit.