2011. november 5.

Sütőtökhabos sütemény


Édesanyám hozott egy jóóó nagy sütőtököt, amiből már kétszer jól laktunk, de még mindig maradt, nem is kevés. Tegnapelőtt este, az új párolóban (végre megvettem), más zöldségekkel együtt ezt is próba párolásra ítéltem, és mondhatom, igen ízletes lett. A párolóról később mindenképp írok még, nagyon lelkes vagyok tőle, többet adott, mint amit reméltem:-)

No, ezek után még mindig maradt tök. Ezt is megpároltam, majd pürésítettem, és fogalmam sem volt mihez kezdjek vele. Ekkor jutott eszembe, hogy a hűtőben lapul három tojás sárgája, amivel nem tudok mihez kezdeni, így kitaláltam, hogy megsütöm életem első, abszolút saját sütijét. Csak így sikerülne minden..

A tojások sárgáját habosra kavartam egy bögrényi cukorral, majd beledolgoztam fél bögrényi olajat. Belekavartam egy bögre tökpürét, majd egy bögre lisztet, fél csomag sütőport, majd az egészet beleöntöttem egy sütőpapírral kibélelt kisméretű tepsibe.
Nagyon szépen megnőtt és puha, omlós sütemény lett. Fellelkesülve, a maradék pürét levesszűrőn lecsepegtettem, majd tejszínhabbal elkavartam, porcukorral kissé utána ízesítettem.
A sütemény önmagában is finom, de a tökpürével nagyon különleges lett.
Később jutott eszembe, hogy talán ízesíthettem is volna ... talán fahéj, gyömbér illet volna hozzá? Szegfűszeg?

1 megjegyzés:

sedith írta...

Örülök, hogy megvetted a párolót, használd egészséggel!

A süti is különleges, biztos finom volt. Nagylányom első szülinapjára én is sütőtökkel színeztem sárgára a napocska-tortát.

Szerintem ezek közül bármelyik fűszer illett volna hozzá, és még talán a szerecsendió, a kardamom, illetve a hagyományos rum.