2011. június 6.

Akkor belevágnék


Először is, hadd köszöntsem sok-sok szeretettel azokat a böngészőket, akik eljutottak hozzám. Szeretném előre bocsátani, hogy amiket leírok mind saját véleményem, tapasztalatom, és ezek egyáltalán nem tökéletesek, nem mérvadók.
Nem vagyok szakképzett sem pszichikai, sem spirituális téren. Amiket leírok, egyrészt beszélgetések önmagammal, olyan gondolatok, melyeket már rég le szerettem volna írni, de ilyen-olyan okokból még nem történt meg. Többet között azért, mert nem volt hozzá elég bátorságom, hogy bárki elé kiálljak, s azt mondjam: né, rád ismertem, jellemző rád a viselkedésed!

Most azonban engedek a belső késztetésemnek, és lejegyzek néhány gondolatot. Nagyon boldoggá tesz mindig, amikor kedvező visszajelzést kapok valahonnan, és az elmúlt hétvégét egy olyan társaságban töltöttem, ahol - bár messzemenően sem értett velem egyet mindenki, mégis úgy éreztem, elfogadják a hozzáállásomat a dolgokhoz. Ez pedig kihozta belőlem a tenni akarás vágyát.
Köszönöm nekik, ez úton is.

Nem ígérem, hogy rendszeresen írok majd ide, de másban sem szeretnék fogadkozni. Ismerem önmagam, és tudom, hogy ha nincs kedvem, ihletem, sokáig halogatom a dolgokat. Mégis remélem, hogy sok gondolatot sikerül majd megosztanom itt mindazokkal, akiket érdekelnek az emberi lélek rejtelmei, szépségei, az érzések, a belső késztetések, kérdések feszegetése, valamelyest való megértése.

Akkor váltam a személyiségjellemzés rabjává, amikor több, mint húsz évvel ezelőtt, egy akkori szerelmem egy csodaszép, kinyitható képeslapszerű horoszkópot hozott nekem Magyarországról. Már a látványa is ingerlő volt, az akkor még dúló aranykorban idehaza nem nagyon láttunk olyan színes, mi több, csillogó szélű, rózsával díszített holmikat. Akkor még fiatal voltam és kiforratlan, még alig volt írva valami a tiszta lapra, amit születésemkor kaptam, így, a jellemzés abszolút rám illett. Ámultam, csodálkoztam, majd újra ámultam.

Meglepetésből meglepetésbe estem, nem győztem hitetlenkedni afelett, hogy kívülről jövő, különféle hatások ennyire mélyen befolyásolhatják az énemet. Ezerszer elolvastam, ereklyeként tartottam igen nagy becsben. Aztán az évek múltak, és rám már egyre kevésbé maradtak jellemzőek a tipikus Vízöntő jegyek. A dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna, és számtalanszor csodálkoztam azon, miért nem úgy reagálok egynéhány eseményre, ahogy legbelül – alapjáraton – reagálnom kellene.

Az évek múlásával, az én személyi jellemzés „mániám” nem múlt. Mi több, egyre izgalmasabbá vált, ahogy többféle irányból is megközelítettem. Rájöttem, hogy nagyon is jól magyarázható oka van annak, hogy nem azt teszem, amit szeretnék: a környezetem elvárásokkal viseltetik irányomban, és ehhez nekem alkalmazkodni kell, elvégre is társadalomban élünk, melynek tagja vagyok én is. Ez persze nem mindig könnyű. Vannak dolgok, akiket csak évek teltével értünk meg, akkor, amikor már elég tapasztalatunk van ahhoz, hogy egyáltalán megérthessük, és átértékelhessük az élményeinket.

Amikor először megfordult a fejemben, hogy le szeretném írni tapasztalataimat, észrevételeimet, elgondolkodtam azon, mi jogosít fel arra, hogy mások számára okosságokat mondjak, amikor bizony, néha a saját életemben is csődöt mondok. Aztán rájöttem: az, hogy, ha el is jutok a csőd szélére, onnan mindig visszalépek, és felépítek egy új világot, amelybe már könnyebben beilleszkedek. Ehhez pedig igenis, nagy segítségemre van saját személyiségemnek ismerete, vagy épp nem ismerete.

Az ember élete során számtalanszor eljut oda, hogy feltegye magának a kérdést: ki vagyok én? Mit akarok? Mik a vágyaim? Vannak-e céljaim? Milyenek azok, és miért olyanok, amilyenek? Sokáig hittem, ezeket a kérdéseket csak azok teszik fel maguknak, akik nincsenek tisztában önmagukkal, és határozatlanok májukat, jövőjüket illetően. De ez nem ennyire egyszerű. Az élet, a nagybetűs Élet senkit sem hagy csak úgy sodródni, vagy lógni a levegőben.

Ma már biztosan tudom, hogy azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, tapasztaljunk. Ezt pedig nem tehetjük meg másképp, csak, ha saját életünkben megéljük ezeket a történéseket. Gondoljunk csak egy példára: elmondjuk a kisgyereknek százszor: ne nyúlj a kályhához, mert megéget! A gyerek érti, felfogja, hogy az fáj, és el kell kerülnie. Tudja, mert elmondtuk neki. De amíg valóban meg nem égeti magát, nem ISMERI az ÉRZÉST, hiszen nem TAPASZTAL. Ilyenek vagyunk mi is. Mesélnek nekünk szerelemről, csalódásról, örömről, bánatról, de amíg át nem éljük, amíg saját magunk meg nem tapasztaljuk, akárhogy érzünk is együtt a másikkal, addig nem ismerjük. Az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy ezekben a helyzetekben hogyan reagálunk. Ezért érzem úgy, hogy igenis, fontos saját magunk és környezetünk ismerete. Nagyon sokszor segít belső elintéznivalónk megoldásában az, ha tisztában vagyunk azzal, milyenek is személyes adottságaink.

Azt is szeretném bevallani, hogy amit az egyes jegyekről lejegyzek, elsősorban megfigyelés, összehasonlítás, és nagyon sok tanulmányozás után állt össze bennem. Legvégül azt is szeretném megjegyezni, hogy ugyanazon a jegyen belül vannak igen nagy eltérések is. Szeretném, ha megértené a kedves Olvasó, hogy egy horoszkóp, egy személyiségjellemzés igen nagyban függ az adott személytől is. Az a bizonyos tiszta lap, amit már említettem, mindannyiunk útlevele a földi élethez. Amikor megkapjuk, már bele vannak gravírozva a születési idejének megfelelő erőviszonyok által megkapott személyi adatai – tulajdonságai, de ezek, ahogy az idő telik egyre jobban elhalványulnak, a lapra pedig, ahogy a gyermek növekszik, egyre újabb adatok kerülnek fel. Pici kortól nevelnek bennünket: ezt nem szabad, azt ne tedd, emez azért jó, amaz pedig megszégyenít. A kialakuló kavalkádban egy teljesen új személyiség fejlődik ki – és bár a jegy adottságai megegyeznek, a körülmények felülírják a csillagoktól kapott útravalót. Amikor legbelül elkezd egy: ez nem én vagyok! gondolat piszkálni bennünket, akkor kezdjük el megérteni, hogy a legbelső, a velünk született személyiség, és a kialakult lényünk között szakadék húzódik.

Ez azonban korántsem olyan félelmetes, mint elsőre hallatszik. „Gnóthi szeauton”, azaz „Ismerd meg önmagad”, szól a delphoi intelem. Már akkor tudták…

Mielőtt belevágnánk, kérem a legfontosabb gondolat elfogadását és megértését, mely nélkül valós értéket nem képvisel mondanivalóm: soha nem érthetjük meg sem saját magunkat, sem a mellettünk élő embert, ha nem a megfelelő tisztelettel közeledünk. Tanuljuk meg elfogadni felebarátaink elveit, álmait, másságát, és elfogadni önmagunkat is, hibáinkkal együtt. Csak így tudjuk megérteni a miérteket, és találjuk meg a tettek mögötti okokat. Aki pedig eljut a megértésig, már csak egy lépére jár attól, hogy tisztelje mások akaratát, és saját sebezhetőségét, gyengeségét önnön javára fordítsa.

„Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi Sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a világhoz, a jóhoz és rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról.”

(Márai Sándor: Füvesköny)



3 megjegyzés:

Zsozso írta...

Nagyon örülök, hogy ilyen őszintén és tisztán leírtad, mit is képviselsz valójában, bár az igazat megvallva elmúlt találkozásunk alkalmával már éreztem, hogy egy húron pendülünk. Azért írom ezt a kicsit pejoratívvá vált kifejezést, mert a valódi értelmére gondolok: egy zenét zenél a lelkünk. Örülök, hogy vagy és most már örülök, hogy tudom.

Éva írta...

Már régóta várom hogy eltudjam olvasni mert látni láttam a címet de nem nyitotta meg ezt az írásod, ami nagyon érdekes és valójában olyan a tartalma, hogy akár én is írhattam volna.A horoszkópunk nem egyezik, de sokban hasonlítunk. Írjál máskor is szeretem olvasni az ilyen témáju gondolatokat! Szia !

Fagyal Hajnalka írta...

Kedves Zsozsó, hidd el, a pendülésre én is ráéreztem azonnal:-) Én is nagyon örülök neked, és őszintén köszönöm a megjegyzésed, nagyon jól esett!

Éva kedves, köszönöm szépen, sok minden kavarog még a fejemben, megpróbálok belőlük majd értelmes gondolatokat faragni, és akkor leírom. Köszönöm!:-)