2011. február 24.

Rakott krumpli, savanyú káposztával


Úgy néz ki, lassan minden visszaáll a rendes kerékvágásba, nekem pedig annyi behozni valóm van. A blogomat is nagyon elhanyagoltam...

Egy, szerintem nagyon finom főételt mutatnék most meg nektek:-)

Hozzávalók:
0, 5 kg krumpli, 40 dkg savanyú káposzta, 30 dkg kolbász, 5 dkg vaj, 5 dkg húsos szalonna, 2 hagyma, 1 tojás, só, bors.

A krumplit sós vízben főzzük meg, nyomjuk át, vagy törjük meg, a vajjal és a tojással kavarjuk krémesre. Közben a hagymákat pucoljuk meg, vágjuk kis kockára, kevés zsiradékban dinszteljük meg kissé. Adjuk hozzá a lemosott, kinyomkodott káposztát, együtt, fedő alatt pároljuk pár percig, míg a víz elfő alóla. Vigyázzunk, meg ne égessük. A kolbászt közben vágjuk fel kis karikákra. Egy tűzálló edényt kenjünk ki zsiradékkal. Ebbe egyenletesen kenjük el a krumpli felét. Erre halmozzuk rá a káposztát, majd a kolbászt. Óvatosan takarjuk be a megmaradt krumplival, tetejére villával húzzunk hullámos csíkokat. Toljuk közepesen meleg sütőbe. Amikor elkezd pirulni, szórjuk rá a szalonnát, majd süssük, míg a szalonna szépen megsül, illetve a krumpli megpirul.
A sütőből kivéve 10 percig pihentessük, ezután óvatosan szeletelve rakjuk tányérokra.

3 megjegyzés:

Kati írta...

Nem ettem még ilyen rakott krumplit, csak hagyományosat, de szívesen megkóstolnám.

Gesztenye receptjei írta...

Hajni!
Nagyon jó ötlet, én sem ettem még így, de a receptet mentettem, ezt is ki kell próbálni, imádom a savanyú káposztát!

Fagyal Hajnalka írta...

Köszönöm szépen:-) Kedves Gesztenye, felteszek egy nagyon egyszerű savanyú káposztás receptet. Gyerekkoromban számtalanszor ettük reggelire nagyszüleimmel, talán az akkor ízek emlékére, de nagyon szeretem ma is. Ha nem viszolyogsz a nyers olaj ízétől, érdemes kipróbálni, nagyon finom! :-)